Ilyen felsőoktatásra még jut pénz

2013. 07. 01. 12:00 - Prinz Dániel


Plankó Gergő téved: a foxi-maxi elnevezés jobban illene Lezsák Sándor magánfőiskolájára. Állami pénzből finanszírozott propaganda. Mintha az EMMI-ből fizették volna a klotyópapírt Teddyék vécéjébe, csak Heller Ágnes hasa helyett Kövér László bajszát kapnánk.

Az EMMI által nemrég közétett táblázatból ugyanis az derül ki, hogy az emberminisztérium a nagy egyházak és vallási közösségek (pl. református, katolikus, zsidó) és állami intézmények (pl. MüPa, MOB) után az egyik legnagyobb összegű támogatást pont az LTNF-nak adta. A kerek háromszázmillió forint elmarad ugyan Orbán Viktor felcsúti fociprojektjének állami donálásától (nekik félmilliárd forint jutott), de mondjuk tízszerese a Közép-európai Egyetem harminc millájának, miközben a CEU világszinten elismert egyetem. A népfőiskola olyankor kap sok pénnzt, amikor a magyarországi egyetemek többsége súlyos pénzügyi gondokkal küzd.

Tovább is van!

LTNF?!

Az LTNF Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének magánprojektje. Lakitelek ugye arról híres, hogy itt, Lezsák kertjében szervezték a népiek 1987-es találkozójukat, ahol létrehozták az MDF-t. Az ismert népi értelmiségiek (pl. Lezsák, Csurka) melett a demokratikus ellenzékből ott volt Konrád György (Kiss Jánost, TGM-t és másokat nem véletlenül nem hívták meg) és az MSZMP-s/Fideszes reformkommer Pozsgay Imre is. Az LTNF honlapja szerint a szervezetet Lezsák Sándor és felesége alapították:

A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Levelek ezreivel mozgósították a Nyugat- Európában és a tengerentúlon élő magyarokat, hazai és helyi támogatókat szerveztek, és több olyan nagyszabású vállalkozást indítottak útjára – az olimpiai Top- tipp játékot, a Frici, a vállalkozó szellem című televíziós vígjáték sorozatot-, amelyek több tízmilliós nyeresége, a világ minden részéről érkező adományok segítségével folyamatosan épült a Lakiteleki Népfőiskola.

Az LTNF-hez nem csak az olimpiai Top-tipp játék és a Frici, a vállalkozó szellem c. televíziós vígjáték sorozat köthető, hanem ,,európai rangú konferenciák, tudományos tanácskozások" is. Az LTNF-et jelenleg Lezsák Sándorné igazgatja. (Gyors összehasonlítás: A CEU rektora John Shattuck Bill Clinton idején helyettes államtitkárként foglalkozott emberi jogokkal és demokráciával az Egyesült Államok külügyminisztériumában.) 

Mennyire kötődik Lezsákhoz az LTNF?

Röviden: nagyon. Az csak egy dolog, hogy Lezsák és felesége alapították. De az LTNF nem is titkolja, hogy gyakorlatilag Lezsákék magánvállakozásáról van szó. Honlapjukon linkelnek az OGY-alelnök személyes honlapjára éppúgy, mint a Nemzeti Fóruméra. Avatatlanok számára: Nemzeti Fórum az MDF-ből kizárt politikusok (pl. Lezsák, Balsai) szervezete, a Fidesz szövetségi rendszerének oszlopos tagja. De ugyanígy gondolkodás nélkül linkelik be a Lezsák által elnökölt (és szintén állami támogatásból mükődő) Bethlen Gábor Alapítványt. (Érdekesség: a BGA nemrég megemlékezett Teleki Pálról is. Bár Teleki pontos történelmi megítélése máig vita tárgya, az ő első miniszterelnöksége alatt fogadták el a numerus clausust, szóval feddhetetlennek nem neveznénk.) Még egy társadalmi szervezettel ápol linkelésig menő kapcsolatot az LTNF, a Midszenty Társagággal. A fentiek fényében valószínűleg már senki nem lepődik meg: a Társaság elnökét Lezsák Sándornak hívják.

Na de mit tanít a főiskola?

A fentebb linkelt Plankó-cikk a Népfőiskola idei etapjáról szól, egészen pontosan a Kárpát-medencei szabadegyetemről vagy Szabadegyetemről (magamtól valószínűleg nagy Sz-szel írnám, de az LTNF egyébként helyesírásilag nem túl magas színvonalú honlapján, ld. A ,,Kölcsey ház (sic!), mint (sic!) IKSZT" vagy ,,Klébersberg", mindkét írásmódra találunk példát) Az LTNF honlapja szerint olyan kormánypárti politikusoltól tanulhattak a ,,hallgatók", mint Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Lézer János, Miniszerelnökséget vezető államtitkár, Klinghammer István felsőoktatási államtitkár, Latorcai Csaba és Asztalosné Zupcsán Erika helyettes államtitkárok. De az igazi sláger nem is ők voltak. Lássuk be, őket politikai szerepüknél fogva bárhova elhívhatnák, bár némileg visszás, hogy állami pénzből megy egy olyan rendezvény, ahol Kövér a kormány teljsesítményét ajnározza ellenzéki reagálás nélkül, és ahol Lézer közbevetés nélkül bajnaizhat, ángyánozhat, redingezhet. Ott volt ugyanis Stefka István a Magyar Hírlap főszerkesztője is.

Stefka megmondja

 

Az egyik slágerelőadást Stefka István tartotta. Stefka Széles Gábor oligarcha és energiacellamogul lapjának, a Magyar Hírlapnak a főszerkesztője. A Magyar Hírlap a magyar tényfeltáró újságírás zászlóshajója. Amióta Széles megszerezte a Stefka szerint korábban ,,szélsőségesen liberális, gyűlölködő Magyar Hírlapot” olyan vótergét szintű történelmi tényfeltárások jelentek meg a lapban, mint a Békement megszervezése és Bayer Zsolt nagysikerű írásai. A szintén fideszközeli, egész pontosan alacsony sorszámú tagkönyvvel rendelkező párttag Bayer ebben a lapban jelentette meg, itt most azt írnám, hogy antiszemita és rasszista írásait, de tudom, hogy ezért beperelhet, így inkább azt írom, hogy ízléstelen cikkeit. Így aztán nem egészen világos, hogy pontosan miért is költünk sok állami pénzt egy olyan rendezvényre, ahol Stefka propagálhatja a nézeteit a jobboldal uralmának fontosságáról. Mint fentebb írtam, az LTNF büszke európai szintű fontosságára. Ha szeretnénk érzékeltetni, hogy mennyire fontos médiatermék a Magyar Hírlap, akkor itt egy tény: az MH-t annak ellenére veszik tízezernél kevesebben, hogy egy jobb budapesti önkormányzat lazán megrendel belőle napi ötvenet, míg a néhány hónapja indított Átlátszó Oktatás nevű szélsőségesen oknyomozó internetes blogterrort egy jobb napon szintén tízezren olvassák. Nem lennénk meglepve, ha jövőre mondjuk a kormány kiutalna háromszáz milliót a Siófoki Proletáregyetemnek, ahol aztán G. Szabó Dániel Átlátszó Oktatás főszerkesztő beszélhetne arról, hogy végre médiapiac ötven-ötvenöt százalékát uralja a szabadszájú Kinjizmus.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr965384776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása