Ma temetik Horn Gyulát, a Magyar Népzköztársaság utolsó külügyminiszterét (1989-1990) és a Magyar Köztársaság harmadik miniszterelnökét (1994-1998). Az Index beharangozója szerint a temetésen közreműködik a Maléter Pál Rendészzászlóalj is. Ez azért nem kicsit ironikus.
Horn Gyula 1932-ben született. 1954-ben a Szovjetunióban fejezte be az egyetemet, és az Magyar Dolgozók Pártjábak tagja lett. Az 1950-es évek második felében a Pénzügyminisztérium hivatalnoka volt. Az 1956-os forradalomban valószínűleg nemzetőrként vett részt, majd pufajkás lett, és a forradalom leverésében játszott szerepéért Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet kapott. Bátyját a forradalom idején felkelők ölték meg. A forradalom után egyre magasabb posztokat töltött be a kormányzatban, egészen külügyminiszterségig vitte. Horn még a rendszerváltás után sem tekintett a magyar szabadságért vívott forradalomként 1956-ra.
Maléter Pál 1917-ben született. Rögtön a háború végén, 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Az 1956-os forradalom idején először a felkelőkre lőtt, néhány nap után átállt a felkelők oldalára. 1958-ban Nagy Imrével együtt végezték ki.