A médiában is hallható tévinformációk miatt hozzátok a könyveiteket!

2013. 08. 29. 15:10 - Prinz Dániel

Bár a diákoknak csak jövő héten kezdődik a tanítás, a pedagógusok már ezen a héten értekezletekre járnak az iskolákba. Több forrásunk is meglepő, megdöbbentő információkról számolt be. Ezekből szemezgetünk. A cikkünket próbáljuk frissíteni ahogy további információkat hallunk.

UPDATE 23:57

Orbán Viktor miniszterelnök ,,fogja átvágni a nemzeti szinű szalagot" a Bálint Márton Általános Iskola új épületén szeptember 2-án. Ennek örömére ment ki az alábbi email az iskolásoknak ma:

,,A médiában is hallható tévinformációk miatt, miszerint a tankönyvcsomagok nem érkeznek meg, kérünk minden felső tagozatos és középiskolai tanulót, hogy a hétfői, délelőtti tanévnyitóra az átvett könyveiket hozzák magukkal és a saját padjukra helyezzék el."

Egy szakközépiskolában próbálkozó tanuló írja:

Hosszú keresgélés, kérdezősködés után úgy döntöttem, a Minervába jelentkezek gyógy- és sportmasszőr szakra. Július 1-jén meg is történt a beiratkozás, segítőkészek voltak, szimpatikus volt az egész intézmény. Aztán ma 11 óra körül kaptam a hívást, és az e-mailt is a Minervától, hogy nem indul a képzés:

"Tisztelt ...!
Ezúton értesítem, hogy az Ön által választott szakmai képző osztályt intézményünk nem tudja elindítani. A képzés elmaradásának oka iskolánk (mint magánfenntartású köznevelési intézmény) tervezhető működésének jogi szabályozását és finanszírozását érintő jogbizonytalanság. Kérem értesítésem szíves tudomásulvételét. Ismereteim szerint az Ön által választott Gyógy- és sportmasszőr szakképzésben az alábbi intézmény hirdet képzést Budapesten:
* Európai Üzleti Szakközép- és Szakiskola
* Szinergia Szakképző Iskola
* Ring Szakképző
Budapest, 2013. 08. 28.
Üdvözlettel:
Agárdi Éva
Igazgató
Minerva Érettségizettek Szakközépiskolája
Minerva Érettségizettek Szakközépiskolája
1132 Budapest, Kresz G. u. 20/A"

Ezután láttam a Facebook-os oldalukon, hogy mindenki ki van akadva, egy képzés sem indul.. Aztán délután még egyszer hívtak a Minervából, hogy segítenének, így lediktáltak nekem egy suli címet (Drégely), hogy ott próbálkozzak.. Aztán utána olvastam, kérdezősködtem, és kiderült hogy talán a lehető legrosszabb suli, amiről pozitív véleményt keresve sem találtam... Ennyi..

UPDATE 15:06

Azt is írják nekünk tanárok, hogy nem működik a központi tankönyvellátóként működő KELLO számítógépes rendszere. (Remélhetőleg hamarosan jön a képernyőfotó.) A KELLO múlt héten azt írta az iskolai tankönyvfelelősöknek, hogy augusztus 26-tól működik majd az az aloldal, ahol megtekinthető, hogy mely diákok fizették be a tankönyvek árát, és így kiknek adhatóak ki a könyvek.  Végül ma, augusztus 29-én jelent meg a megfelelő fül, de még mindig nem működik. Az alábbi hibaüzenetet kapta forrásunk:

,,A művelet végrehajtása során hiba keletkezett a rendszerben. Ha a hiba tartósan fennáll, forduljon a rendszer adminisztrátorához."

Állítólag egy iskolaigazgatóknak szervezett értekezletről visszaérkezve számoltak be igazgatók több helyen az alábbi költségmegtakarító intézkedések elrendeléséről:

  • Csak életveszélyes helyzetek elhárítására lehet karbantartási munkákat végezni.
  • Mégsem vehetőek fel pedagógiai asszisztensek, csak laboránsok.
  • A továbbiakban nem fizetnek az érettségiztetésért, sőt az érettségi elnökségért is, amit minden iskolában más iskolákból érkezett elnökök végeznek.
  • A KLIK megtiltotta, hogy egy pedagógus két iskolában dolgozzon.
  • Egyik forrásunk iskolájában minimálisan 24 órát kell tanítással tölteni, és megszüntek a különböző jogcímeken, például osztályfőnökségért járó órakedvezmények.

Forrásaink szerint a speciális nevelési igényű tanulóknak a saját iskoláikon kívül máshova is fognak foglalkozásokat szervezni, de pár nappal a tanévkezdés előtt nem lehet tudni, hogy hova. Közben állítólag Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár belső értekezleteken ,,türelmet kér", míg Sipos Imre helyettes államtitkár Markené Pintér Aranka KLIK-elnöknek küldött levelében szabotázsról beszél. A kormányzat szintén szigorú ellenőrzéseket helyezett kilátásba az iskolákban, és szigorúan fogják venni a 32 órás benntartózkodást is.

Untitled2.jpg

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (2,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr935483570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matyko 2013.08.29. 16:11:47

Pedagogusok, kozoktatasban dolgozok: rajtatok a vilag szeme, tessek minden utasitas es keres ellenere hangfelvetelt vagy videot kesziteni, es azt szivarogtatni az Atlatszo Oktatas blognak es az Atlatszo.hu-nak !!!

Holabög Rém 2013.08.29. 16:14:59

"osszák (!!!) ki"
És ez egy helyettes-államtitkár, az oktatási területen...

bőrmók 2013.08.29. 16:53:56

Mutasd meg nekik Aranka!

Diopapa_sok 2013.08.29. 20:22:58

@Holabög Rém: Jah, és ezt így írják felszólító módban...

Don Quixote de la Ferko 2013.08.29. 20:30:49

Okos ember nem irányítható, így soha nem lesz belőle fideSS szavazó. A csúti gyökértörp kicsinálja az iskolákat, ha ez kell hatalma megmaradásához. A felnövekvő nemzedék meg jó lesz focistának, a tanárok jók lesznek majd a stadionokba jegyszedőnek, fűnyírónak, labdaszedőnek.

Thrasher 2013.08.29. 20:37:42

@Holabög Rém:
most jól elkaptad a tökét

ja, nem.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.08.29. 20:37:50

Nem tudom mit gondolt a pedagógus és nem pedagógus társadalom az oktatás centralizációjáról?!
Hogy, majd eljő a Kánaán???
Tévedés, itt csak a vezír udvartartása járhat jól!

Rókakígyó 2013.08.29. 20:55:24

A tanarak ki lesznek rúgva, úgy 25%-ban.... Merthogy ennyivel kevesebb ember kell az óraszám emelés után.

Rókakígyó 2013.08.29. 20:56:34

@Holabög Rém: mer hogy kell ezt helyesen írni? Osztják? Esetleg oszák vagy oszzák?

Link elek 2013.08.29. 21:19:17

A jo oldala ennek, hogy egy teljes nemzedek fogja meggyulolni a fideszt.

Már a magyar foci is jobban teljesít! 2013.08.29. 21:25:15

Eleve mi az, hogy közNEVELÉS már.
A pökhendi, ostoba, sötét ex-MSZMP-s keresztény nem oktat, nem tanít, hanem ő NEVELNI akar az ő erkölcsi magasságából.

A 21. században erkölcsöt, "hittant" NEVEL az ex-komcsi maffia, gyönyörű, gratulálok, Magyarország.

balkon-úr 2013.08.29. 21:38:53

Annak a nagyon sok pénznek amit a szülőkkel előre kifizettetek, de a végfelhasználása csak október körül lesz, szerintetek ki nyúlja le a nagyon is nem kevés kamatnyereségét, vagyis ki "lopja" el? Hármat találhattok, egy biztos, hogy nem a Gyurcsány lesz, de lehet hogy mégis ráfogják!
Ez a dolog CSAK erről(a pénzlenyúlás)szól nem másról. Jó reggelt!

halaloszto 2013.08.29. 21:56:27

Es az az osztalyonkent ket-harom mazsa konyv mitol fog az osztalyfonoki oran otteremni? Megy az ofo orara, egyik kezeben a naplo, masikkal meg huzza a bekan a raklapot?

Vajk

johevi 2013.08.29. 22:05:18

A tanárok a saját költségen telefonálgatják végig a szülőket, mert semmilyen megbízható listájuk nincs, hogy ki fizette be.
A Normatívás gyerekek ( 3 gyerek / család ) ingyen kapnak tankönyvet, plusz az összes elsős. Ez azt jelenti hogy kb 150-200 gyerek átlag 15 könyvét kell hétfőn - egy nap alatt - egyenként bevételezni a könyvtárba, majd kiadni, így lesz nekik ingyenes.
A gyerek egy tömbben kapja meg az összes tankönyvet, amiből a tanárnak hétfőn ki kell venni a felmérőket, mert ha csak egy is hazaviszi, cseszheti az egészet. Magától, korábban nem veheti ki, csak a gyerek jelenlétében.
Tankönyvrendeléskor volt egy teljes lista az összes kiadó összes könyvével, és volt egy központtól kapott, jóval rövidebb, mert csak az abból rendelt lesz jóváhagyva. A tankönyvfelelősök gyakorlatilag egész nyáron bent voltak és szívtak.

orczy tér 1. 2013.08.29. 22:06:08

@Rókakígyó:
Az egész mondat rossz.Talán helyesen/az osztályfőnöki óra keretében fogják kiosztani/Bár egy osztályfőnöki óra nem keret véleményem szerint.A keret a kép körül van./az osztályfőnöki órán fogják kiosztani/Bár mit várjunk ezektől. Sógor-koma rokonság.Szégyelljék magukat,ahányan vannak.

Kivancsi 2013.08.29. 22:08:58

kell a zseee:
- stadionokra
- a dragabb hitelekre
- hozomanyra a kispicsanak
- etetni cimbiket es az orhideakat :)

Mr. Alkohol 2013.08.29. 22:31:30

Helyesírás: egyes! Még el sem kezdődött a suli, de én most beírom neki. :P

1. Az új tankönyvellátási rendszerHEZ nem illeszkedik

2. kézzel fogható

3. tankerület-vezetőket / a tankerületek vezetőit

4. a tankönyveket az első tanítási napon ... oszTJÁK ki (meg nem jelölt alany esetén) / osszák ki az adott iskola tanárai (felszólító mód, ismert alany)

Suk-sükölés = tahóság, nem tájszólás!

5. Hivatalos levelekben akkor sem illik tegeződni, ha a felek (pl. munkatársak, főnök-beosztott) élőszóban tegezik egymást.

Falkbeer_ellencsel (törölt) 2013.08.29. 22:35:04

Egy szar rendszert felváltották egy fossal, ez csak a szokásos magyar politikus-tempó. Az emberek oldják meg okosba', meg szívjanak csak, mint a torkosborz.
Viszont kampányolhatnak azzal, hogy megszüntették a szar rendszert, ráadásul nem is lehet majd azt mondani rájuk, hogy hazudnak, mert tényleg megszüntették :)

Gribbin János 2013.08.29. 22:53:11

Vöcsök Róza álomtitkár asszonynak és a vele cinkos Sipos úrnak sikerült teljesen szétzilálnia a magyar közoktatást. Az álomtitkár asszonyt azonnal fel kell menteni minden munka és gondolkodás alól. A tanügyben más pályára irányítani: például egy vödörrel a kezében, kék köpenyben és piros pöttyös kendőben remek takarítónő lehetne.

Egyébként akár hányszor meglátom a médiában, ellenállhatatlan röhögésem lesz tőle, mert engem mindig a néhai dr. Elena Ceausescu akadémikus, miniszterelnök helyettes asszonyra emlékeztet.

egysmás 2013.08.29. 22:56:37

@Diopapa_sok: Akkor hol a felkiáltójel a mondat végéről?

@Thrasher: hajajjjjjj, még egy...

Aki a fenti levelet írta, az egy bunkó.

rezsoatya (törölt) 2013.08.29. 22:57:43

A legsotetebb Rakosi idok jonnek vissza.
"szigoru ellenorzes", buntetes...

Traffipax nem lesz? Szegyentabla? Kaloda? Vesszozes?

Gratula! :-P

tisztapista 2013.08.29. 23:20:18

Megdöbbentő, hogy csak életveszély elhárítására lehet karbantartani?

Megdöbbentő, hogy olyan emberek pampognak, akik egy fillért sem tesznek bele a felújításba. Még az adóforintjuk sem valódi, mert azt is közalkalmazottként kapják tőlünk, valódi adófizetőktől.

Kedves Tanárok!

Majd ha fáj, hogy mire (nem) költik a pénzemet az iskolában, akkor majd szólok! Addig meg lehet visszamenni és érdekessé tenni a sok unott képpel ledarált tananagytól hemzsegő órát. Mert ahhoz nem pénz kellene.

tisztapista 2013.08.29. 23:25:08

A sírás-rívás második felére reagálva: talán kibírjátok azt is, ha egy-két hétig nem lesz tankönyv. Vagy csak abból megy a tanítás, fejből nem?

Szomorú. És az még szomorúbb, amikor az oktatás VALÓDI problémái helyett (inkompetens tanárok, gagyi, használhatatlan, céltalan, gyakorlathoz semmit nem közelítő tananyag, általános demotiváltság) egy sokadik informatikai rendszer hibaüzenetét mantrázzátok.

Fogom is mondani a gyerekeimnek: tanulj és legyél kukás, mert ha nem tanulsz, a végén csak tanárnak mehetsz.

cellular 2013.08.29. 23:25:13

Szerintem szeptember elsején MINDEN tanárnak egész napos sztrájkot kellene szerveznie. Annyira, hogy az iskolák zárva lennének.

Ez egyrészt megmutatná a szülőknek is, hogy a tanárok igenis léteznek, de amíg vannak, nem veszi őket észre senki. Másrészt egy országos, és ilyen radikális lépés talán felnyitná a döntéshozók szemét is.

Persze fontos lenne a diákok és a szülők maguk mellé állítása is. De erre is lenne muníció, hiszen az utóbbi időban egy tragédia, ami az oktatási intézményekben zajlik. ÉS ezt akárhogy is, de a diák sínyli meg. Persze a tanárok ideig-óráig viszik a vállukon a többletterheket, na de meddig?

Gera 2013.08.29. 23:33:16

@tisztapista: Megdöbbentő, hogy annyira ostoba vagy, hogy nem látod, hogy az iskolákat elsősorban a gyerekeink miatt kellene rendben tartani. Na jó, igazából nem döbbentem meg.

cellular 2013.08.29. 23:35:28

@tisztapista: A gyereked meg törölje ki a kezével a seggét, ugyanis nincs pénz wcpapíra sem.

És rendben, legyen szolgáltatás a tanítás. A diákok szülei állják a számlát, amiből majd mennek a járulékok és az adó is a költségvetésnek. Azt hiszem, nagyot néznél, feltéve, ha nincs gyereked.

De tényleg, szerinted normális, ha leszakadt a függöny, nem lehet megjavíttatni a karnist, mert nincs életveszély?

Ha nincs fűtés, nem csináltathatják meg a kazánt, mert nincs életveszély? Max mindenki megfázik, de egy jó adag nátha nem életveszélyes.

Nem folyik a csapból a víz, de sebaj, a gyereked a szaros kezét majd a pólójába törli.

Sok helyen krétára is alig akad pénz. Igen, vissza lehet menni az 50-es évek színvonalára, és mondhatod, hogy akkor is sikerült oktatni. De akkor te meg költözz légyszí olyan lakásba, ahol nincs klotyó, csak a folyosó végén, mint az 50-es években. A telefonod se használd, mert anélkül is lehet élni, a számítógépet már meg sem említem.

Ja, de mégis. Az oktatás alapeleme kéne, hogy legyen a számítógép. Mindennapos használati tárgykánt, bevonva az oktatásba ezernyi módon. Ehelyett erkölcstan van, ami szép, meg minden, de mégis, mi a fenté várunk tőle?

Hogy igazat is adjak valamiben: a tankönyvek nagy része egyszerűen fos, és ez csak romlani fog. De miért kell szarul csinálni, ha lehet jól is, és nem egy nagy ördöngősség? Az áruházláncoknál profin megy a logisztika, elég ritkán van olyan, hogy egy hétig nincs tej a polcokon. Az állam erre képtelen, és lépten-nyomon a magántulajdont ekézi.

A tanárok között is csak pár igazán odavaló van, aki még szeretetből és hivatástudatból teszi. De ami most zajlik az oktatás körül, az nem segíti a helyzetet, nem hozza meg a pedagógus pályához a kedvet, az életpálya-modell egy vicc.

bretman 2013.08.29. 23:39:44

@egysmás:

A felkiáltójel tényleg hiányzik, a "tájékoztassátok" miatt azonban nyolc általános végzettséggel illik észrevenni, hogy ez felszólító mondat, akkor is, ha a levél írója pontot tesz a mondat végére.

A levél írójának (és a titkárnőjének) rossz a helyesírása, de ennél sokkal kínosabb, hogy a kommentelő kolléga nem ismeri fel a felszólító módot.

Gera 2013.08.29. 23:40:07

@tisztapista: Baszki, a végén még kiderül, hogy tulajdonképpen tök jó ez a tankönyvek körüli hercehurca. Sőt, így tervezték.

Egyébként is, szerintem "túlterheléses támadás érte a rendszert", nincs itt semmiféle hiba. Nyilvánvaló.

BTW: Tiszta pech, hogy az oktatás _valódi problémáit_ is ezeknek a teljesen inkompetens, de kurva nagy arcú idiótáknak kellene megoldani, akik ezt a nyomorék tankönyvrendszert se képesek tisztességesen összerakni.

bretman 2013.08.29. 23:46:03

@tisztapista:

A tankönyv nem a tanároknak kell, te szerencsétlen, hanem a gyerekednek!

Kiváncsi vagyok, mekkora hisztit vágsz le a szülői értekezleten, ha nem jön meg a tankönyv néhány hétig, de a tanár felelteti a gyerekedet az általa leadott anyagból.

Amúgy, ha ilyen lenézően gondolkodsz a tanárokról, akkor gondolom támogatod, hogy szűnjenek meg az állami (ingyenes) iskolák, és magániskolákban, vállalkozó tanárok pénzért tanítsák a gyerekeidet. És akkor majd ők is valódi adót fizetnek!

Amocsok 2013.08.29. 23:49:02

@tisztapista: "Még az adóforintjuk sem valódi, mert azt is közalkalmazottként kapják tőlünk, valódi adófizetőktől. "
Te vagy már eccerű, ecsém.

tisztapista 2013.08.29. 23:58:01

@cellular: Olyan szép hosszan írtál, és a végén egyet is értettünk néhány dologban. Mégis a szocdem (szociális demagógia) egyes csíráit szeretném kiírtani a hozzászólásodból:

"De tényleg, szerinted normális, ha leszakadt a függöny, nem lehet megjavíttatni a karnist, mert nincs életveszély?"

Jártam olyan iskolákban (fővárosi elitgimnáziumok), ahol egyes termekben leszakadt függöny volt. Senkit nem zavart. Csak ha vetíteni akartak, de akkor arra meg volt másik terem. Ahol nem vetítenek, ott ne panaszkodjanak. Ahol vetítenek (derék dolog, haladó szellemiségű iskola), oda küldjek embert megcsinálni a karnist?

"Ha nincs fűtés, nem csináltathatják meg a kazánt, mert nincs életveszély? Max mindenki megfázik, de egy jó adag nátha nem életveszélyes. "

Ez csúf demagógia. A fűtési idény elején megoldják az ilyen problémákat. Max. lemaradnak a kellemes augusztusi időről, és arról a lehetőségről, hogy időben csinálják meg a karbantartást, és ne az utolsó utáni pillanatban.

"Nem folyik a csapból a víz, de sebaj, a gyereked a szaros kezét majd a pólójába törli. "

Nem hiszem, hogy van ilyen hely. Ez is demagógia.

"Sok helyen krétára is alig akad pénz."

Ezt hagyjuk. Az iskolák nagy része pályázati pénzekből szétnyerte magát, van intelligens, digitális okostáblájuk. Meg whiteboard, flipchart tábla ésatöbbi. A tanár persze ostoba, kőkorszaki suttyó, aki nem tudja ezt használni. De az odakészített filctollal tud firkálni rá. Egy filctollkészlet kb. 500 Ft. A kréta még olcsóbb, kb. 200 Ft. Hány iskolában valódi probléma ez? Küldök krétát.

"Ja, de mégis. Az oktatás alapeleme kéne, hogy legyen a számítógép. Mindennapos használati tárgykánt, bevonva az oktatásba ezernyi módon."

Ebben viszont egyetértünk. CSAKHOGY: az iskolák pályázati pénzből agyonnyerték magukat számítógépből is (lehet egy csomó hely, ahol ennek ellenére nincsen, de régebbi szg. ott is van.)

A probléma a tanári kar. Az egyes tanárok, akik számítástechnikai analfabétaként semmire sem tudják használni a gépet. Így nem lesz ezernyi módon felhasználva a számítógép. Így egy módon sem lesz felhasználva. És a tanárok TÖBBSÉGE nem tudja és nem is akarja használni a számítógépet. Ma, 2013-ban.

tisztapista 2013.08.29. 23:58:57

@bretman: "Amúgy, ha ilyen lenézően gondolkodsz a tanárokról, akkor gondolom támogatod, hogy szűnjenek meg az állami (ingyenes) iskolák, és magániskolákban, vállalkozó tanárok pénzért tanítsák a gyerekeidet. "

Igen.

egysmás 2013.08.30. 00:01:18

@bretman: Én olyan helyre jártam iskolába, ahol megkövetelték azt, hogy amit leírok, annak az legyen az értelme, amit le akarok írni, és azt is megkövetelték, hogy arra válaszoljak, azt az utasítást hajtsam végre, amit kérdeztek, vagy amire az utasítást adták!

Noh, az inkriminált mondat így hangzik:

Kérlek, hogy tájékoztassátok a tankerület vezetőket, és rajtuk keresztül az iskolaigazgatókat, hogy a tankönyveket az első tanítási napon, az osztályfőnöki óra keretében osszák ki.

Tekintsünk el attól a stilisztikai bravúrtól, hogy a levél megszólítása Kedves Elnök Asszony, a kérést pedig nem egy személyhez intézi az író, hanem többekhez...
Tekintsünk el a hármas szóösszetételek leírásának szabályától...

Szóval, ha ettől eltekintünk, akkor _tájékoztatni_ valakit nem lehet úgy, hogy ossza ki!
Tájékoztatni arról lehet, hogy neki kell kiosztani.
Tájékoztatni arról lehet, hogy ekkor meg akkor kell kiosztani.

Pl olyat lehet mondani, hogy utasítsa, hogy osszák ki.
De olyat, hogy tájékoztassa, hogy ossza ki, annak nincs értelme.

Szóval, az ott vagy suksükölés, vagy Smit pÁll új melót kapott.

De mindegy is mi a helyzet, a lényeg a következő: ilyen emberek kezében van a magyar oktatás.
Szóval, ez a szánalmas, nem az, hogy nem tudnak logisztikázni.

tisztapista 2013.08.30. 00:14:44

@bretman: "azonban nyolc általános végzettséggel illik észrevenni, hogy ez felszólító mondat, akkor is, ha a levél írója pontot tesz a mondat végére."

Felhívnám szíves figyelmedet az imperativus és a conjunctivus különbözőségére, ugyanakkor alaki egyezésére. A felkiáltójel használatának kérdese ez alapján már evidens.

egysmás 2013.08.30. 00:31:21

Ez a felrakott levél amúgy egész jól rávilágít arra, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen!

A levél közvetlen stílusa, a protokoll teljes mellőzése a hivatalos dokumentumban jól mutatja, hogy egy haveri társaság átvette az irányítást a teljes oktatási rendszer felett!

Az levél amúgy betekintést enged a csoportba: ez a haveri társaság egy lazán hierarchizált képződmény, melyben az egyes tagok munkakapcsolata és valós -csoporton belüli- szociális státusza nincs szinkronban (a csoporton belül közelebb vannak egymáshoz a tagok, vagy más helyen állnak a csoportban mint kinn). A csoport nem túl céltudatos, viszont zárt és kicsi. Rendelkezik zsoldosokkal, fosik a helótáktól, valamint egy felsőbb (legalábbis nálánál nagyobb) hatalomtól.

blr 2013.08.30. 00:52:16

@tisztapista: Remélem, nincs tanár szülőd (nekem mindkettő), nincs iskolás gyermeked (nekem kettő is), és te sem képzed magad (én igen). Mert ha mégis, akkor tudnád, mire való a tankönyv...

áasdklfjáasn 2013.08.30. 00:54:36

Vajon a magyar nyelvtudásért fizetnek-e?

Bár a cikk írójának mindegy, úgyse kapna egy büdös vasat sem.
"A továbbiakban nem fizetnek az érettségiztetésért, sőt az érettségi elnökségért is, amit minden iskolában más iskolákból érkezett elnökök végeznek."
is helyett SEM

Megszűntek hosszú ű.
Markené Pintér Aranka - Marekné lesz az.

@Holabög Rém:
Vajon hogy is van az oszt ige felszólító mód T/3 tárgyas ragozású alakja, ami pont passzol ebbe a mondatba?

Viszont a helyettes államtitkár nem kötőjeles, ellentétben az államtitkár-helyettessel (ami viszont magyarosabb).

@Don Quixote de la Ferko:
Nem a faszt.
Ha nem akar éhen dögleni, kénytelen irányítódni.

@Link elek:
Az a szörnyű, hogy nem fogja.
Baszd meg, még mindig rájuk szavazna 35%.
Ezek lehet, hogy akkor is Viktorra szavaznának, ha 2 hét éheztetés után megkínozná, felkoncolná, majd a ravatalon még meg is baszná az anyjukat a szemük előtt.
(Én kinézem belőle, hogy megtenné, ha ebből 3 fillér haszna lenne, maradjunk ennyiben.)

bretman 2013.08.30. 01:17:52

@tisztapista:

"A felkiáltójel használatának kérdese ez alapján már evidens."

Így van. Ezt írtam én is. Most vagy az van, hogy valamilyen rejtélyes okból meg akartad ismételni, amit írtam, vagy képtelen vagy egy összetett gondolatot értelmezni.

bretman 2013.08.30. 01:20:35

@áasdklfjáasn:

"Nem a faszt."

Hanem mit?

Gondolom, ezt akartad írni: "Nem, a faszt!"

Ha már nyelvtannáci vagy, ne hibázz!...

áasdklfjáasn 2013.08.30. 01:32:37

@balkon-úr:
Szerintem a Bajnai.

@orczy tér 1.:
Talán tanulj meg magyarul. Most még láthatóan nem tudsz.

@Mr. Alkohol:
A kézzelfogható egybe (elvont értelem), az osszák pedig helyes így a mondatban. Nem az alanynak, a tárgynak kell ismertnek lenni, az pedig ismert az előző tagmondatból.

Ezt a "nem illik tegeződni" ökörséget nem is tudom, honnan vetted.

Elég szar ez a rendszer, nem hiszem, hogy nem lehetne olyan részein fogást találni, ami valóban hibás.

@tisztapista:
A tanítás biztos menne fejből, baromka, de a gyerek miből tanuljon otthon?
Fáj a gondolkodás, mi, azért nem szoktál?

A demagógia mellesleg az, amit te irkálsz, te nagyon sötét sutyerák barom.

"Felhívnám szíves figyelmedet az imperativus és a conjunctivus különbözőségére, ugyanakkor alaki egyezésére."
Amit írsz, az az angolra igaz.
Viszont:
Felhívnám a figyelmedet arra, hogy a magyarban - meg a többi finnugor nyelvben - NINCS conjunctivus (magyarul kötőmód), így az imperativus (felszólító mód) nem tud vele megegyezni.
Szóval bizony, oda kellett volna a felkiáltójel.
Egy kivétel van: műszaki szövegekben nem teszünk felkiáltójelet a felszólító mondatok (Csavarja be a 2 csavart. stb.) végére.
De ez eléggé nyilvánvalóan nem műszaki szöveg.
Ezt bizony buktad.
Mondhatnám, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, de ez nem igaz, akkor is sötét bunkó maradtál volna, csak nem lett volna ennyire nyilvánvaló mindenki számára.

@cellular:
Szeptember 1-jén minden iskola zárva lesz, lévén vasárnap.

@egysmás:
De ahogy látom, azt nem követelték meg, hogy a helyesírást ismerd, meg tudd, hogy hiába felszólító a mellékmondat, ha a főmondat kijelentő, akkor a végére bizony pont kell, nem felkiáltójel.
Nem akarok a lelkedbe tiporni, de bizony, a "Kérlek, tájékoztassátok" forma nem stilisztikai bravúr, hanem teljesen helyes. Ha kicsit gondolkodsz, talán te is rájössz, miért.
Ráadásul a vesszőhibákat nem is említetted. :-)
Cserébe én sem említem a tieidet. :-)

áasdklfjáasn 2013.08.30. 01:34:00

@bretman:
Te viszont ha hülye vagy a nyelvtanhoz, inkább ne kötekedj nyelvi dolgokban.

És itt láthatóan ez az eset áll fenn.

Megdobbent 2013.08.30. 02:49:20

Mindenkepp mulatsagos lesz tanarnak lenni a hon ahitott es tettleg segitett rezsim utolso 1-2 eveben, sok sikert hozza. Arrol van hir, hogy abban a tanariban is szopnak, ahol meg 2009-ben orban kepet tettek a falra? Szegenyek :(

Btw: ezt tenyleg megszivtatok, es nincs mivel takarozni, mert mar 1998-ban latni lehetett, hogy milyen az, amikor hálás valamiert/valakinek a fidesz ;)

muscas01 2013.08.30. 03:09:02

Egyszer magyarázza már el valamelyik politológus, hogy miért is akarna győzni az ellenzék? Az összes hatalmi pozíciót bebetonozta a Fidesz 8-9 évre. Ez tény. Ha nyerne bármelyik párt az ellenzékben, vagy akár összefogással, még legalább 4 évig tehetetlen, béna kacsa lenne, mivel a Fidesz emberei ülnek mindenhol. A hatalom-átvételt követően kurva gyorsan bukás, és új választás lenne. Nincs Bíróságuk, nincs Ügyészségük, nincs Médiahatóságuk, stb. Értsük már meg végre, az ellenzék 2018-ra játszik, és jól teszi. Addigra önmagát darálja fel a Fidesz...

durcas 2013.08.30. 06:19:16

@halaloszto: Éppen ott voltam tegnap a fiam iskolájában a tankönyvek érkezésekor. Igen, a tanárok, tanárnők pakolták a könyveket. Igaz, nem békával, hanem rozzant gurulós kiskocsival.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.08.30. 06:56:24

Amihez a FIDESZ hozzányúl, azt szétb@ssza. :(

BKV reszelő 2013.08.30. 07:07:51

@Amocsok: Mondjuk a közpénzből fizetett munkaerőnél kár eljátszani a járulék és adó mókát. Csak pénzbe kerül, körülményes, bonyolítja a rendszert és az eredménye? Az eredménye, hogy kiveszek a zsebemből x forintot és vissza is teszem ügyesen.

Bretschneider detektív 2013.08.30. 07:08:09

Nem értek valamit. Ha Sipos úr szerint a régi logika alapján történő tankönyvkiosztás (azaz szeptember 2-a előtti) szabotázs, akkor az Orbán által celebrált eseményre miként kérhetik, hogy hozzák be és helyezzék el tankönyveiket a nebulók?

Orbán szabotőrök között? Hol van ilyenkor a TEK?

BKV reszelő 2013.08.30. 07:09:21

@muscas01: Ökörség. A fidesz megmutatta, hogy lehet visszaható törvénykezést folytatni, az alkotmány is felülírható bármikor 2/3 nélkül egyszerű népszavazással.

egysmás 2013.08.30. 07:33:18

@áasdklfjáasn: Aha, és mi a főmondat?

Az, amit akar.
Azt akarja, hogy tájékoztassák a csicspicsókákat.
A mellékmondat meg az, hogy miről tájékoztassák.

Tehát kell az a felkiáltójel.
vagy mifaszom.

Hmmm... 2013.08.30. 08:03:13

Totál átgondolatlanság... az egyik baromság törvényszerűen kikényszeríti a másikat.

Hogy fogják hurcolászni a gyerekek az összes könyvüket? Ezek már nem az 5o évvel ezelőtti mennyiségűek, bár az is sok volt. A tanárok meg ugye maj'megóggyák okosba' ... hisz a beígért béremelés már minden apró szívesség kérésére feljogosít. A másik kérdésem Varga Mihályhoz lenne: ugye ettől az utolsó évben megvalósított pedagógusi béremeléstől (addig nulla) még nem lesz választási a kőccségeknek az ő vetése? :-DDD

Amocsok 2013.08.30. 08:14:00

@BKV reszelő: Gondolod, hogy csupán technikai kérdésként merült fel a probléma? Amit te írsz, az minden köztisztviselőre, közalkalmazottra, államilag a legkisebb mértékben is támogatott munkahelyre szól. Gondolkodhatunk jobb megoldáson, de ennek a topiknak nem ez a témája.

GonoszMostoha 2013.08.30. 08:44:38

Ide kapcsolódó téma:

Tavaly ugye bevezették egyes évfolyamokon a mindennapos testnevelést.

Nagyon érdekes a folyosón, osztályteremben, stb. a "tesiskedés", mert balesetveszélyes.
A tornaterem vagy a sportpálya megfelelő burkolatú, szellőzésű, felszereltségű. Természetesen ott is történhetnek balesetek (súlyos esetek meglehetősen ritkán).

Az iskola folyosója a legtöbb helyen csiszolt díszkővel, csúszós kőlapokkal borított, rosszabb esetben kemény oszlopokkal tagolt tér, ahol aztán még a szellőzés sem biztosított. Most képzeljetek el egy 30 fős osztályt (nap mint nap láttam ilyet), amint a port kavarva, ide-oda csúszkál, miközben kerülgeti a betonoszlopokat, és még mindezt csöndben is tegye, mert az innen nyíló osztályokban egyébként tanítás folyik.
Vagy ugyanez az osztály a tanteremben végzi a test nevelését.
Természetesen ki lehet ezeket az órákat "váltani". Egy zuglói iskolában például korcsolyázni járnak a gyerekek az alsó évfolyamon, évente 10 alkalommal. Ez tavaly cskély 17.000 Ft-jába került a szülőknek (busz + tandíj) a korcsolyáról, anorákról nem is beszélve. Ráadásul a busz olykor 20-25 percet késett (gyűjtőjárat volt), így a gyerekek az utcán álltak áttizzadva a hóesésben vagy éppen a hideg szélben.
Akkor most ingyenes az oktatás vagy sem?

Aki nem tudta ezt a költséget felvállalni, azt bizony telefonon zaklatták a suliból, hogy mégis mit gondol, mit érez az a gyerek, amikor a öbbiek elmennek korizni, ő pedig kénytelen egy másik osztály tesióráját végigülni(!), jobb esetben velük tornázhat. Mélyrehatóan faggatták, miért nem mehet a gyerek korizni? Vagyis a kedves szülő mesélje el egy vadidegennek, hogy anyagi problémái vannak, jön a kistesó, a nagyiékat kell támogatni vayg egyszerűen csak fél a gyermek. Kinek mi köze van ehhez?

Talán először meg kellett volna teremteni a mindennapos tesiórák feltételeit: a jelenleg épülő mostani baromság-építményekre fordított költség feléből minden magyarországi iskolát fel lehetett volna szerelni megfelelő tornateremmel és egy kis tornapályával. Sőt, még arra is futotta volna, hogy ha mindenáron korizni/síelni/úszni/balettozni (opcionális) akarják a fiatalt megtanítani, akkor a költségeket ne a szülőkre testálják rá.
De ez csak egy kis szelete az elfuserált "nemzeti" oktatásunknak.

saci02 2013.08.30. 08:58:40

Nyugalom! Csak elkezdett dolni a szarhegy, amit felepitettek.

Na, Magyarotszag, most figyelj!!!

Postás Gizi 2013.08.30. 09:02:59

@tisztapista: Hát te egy gyökér vagy... Mást nem tudok hozzáfűzni...

Az nem zavar, hogy a te gyerekedre fog ráesni a vakolat, ha nincs felújítás?
Satöbbi, a többire tényleg nem is mondok semmit.

cellular 2013.08.30. 09:23:23

@áasdklfjáas: ez igaz, értelemszerűen az első tanítási napra gondolok itt.

cellular 2013.08.30. 10:15:35

@muscas01: Az a baj ezzel, hogy szerintem nem, vagy ha mégis, nem csinálják elég jól. Nem látom azt az építkezést, amit produkálni kéne. Bár tény, hogy minden nap benne vannak a hírekben, tehát az Együtt-PM-et elkezdik ismerni az emberek, mert minden nap hallanak róla.

De nekem az nem is elég, hogy a cél Orbán leváltása. Ez kevés. Kell egy vízió mögé, egy érthető jövőkép. El is mondom, minek örülnék: Magyarország, mint erős és modern nyugati ország, amely eközben megtartja egyediségét.

De ez kicsit OFF, az oktatással nem tudom, mi lesz.

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.08.30. 10:44:33

Nem tudom, mi folyik egyes helyeken. A mi iskolánkban gond nélkül kiosztották a tankönyveket, mindig, mindent megjavít a technkai személyzet, ami tönkre megy vagy megsérül, 22 órát kell csak tanítanunk, gond nélkül elindítjuk az összes, szokásos szakkörünket is. Az is igaz, hogy az életpályamodell (bocsánat, most már Pedagógus Előmeneteli Rendszer) megvont kb. 40000 forintnyi pótlékot és kiegészítést, ami mindannyiunknak járt eddig (a túlórákat nem is számolva), így a 30-60 000 forintos béremelés nekem például bruttó 8000 forint lesz.

tisztapista 2013.08.30. 11:37:53

@áasdklfjáasn:

Osszák ki a könyvet! - szólította fel a tanárokat az igazgató

Az igazgató felszólította a tanárokat, hogy osszák ki a könyveket.

A felkiáltójel a "Kérlek, hogy tájékoztassátok..." miatt van.

A többiről inkább nem vitatkozom.

tisztapista 2013.08.30. 11:50:33

@áasdklfjáasn:

Szeretném a segítségedet kérni, hiszen te értesz a nyelvtanhoz. Néhány példamondat jelen időben, és utána egy kérdés:

1. Kijelentő mód, alanyi ragozás:
A tanárok könyveket osztanak ki.

2. Kijelentő mód, tárgyas ragozás:
A tanárok kiosztják a könyveket.

3. Feltételes mód, alanyi ragozás:
A tanárok könyveket osztanának ki.

4. Feltételes mód, tárgyas ragozás:
A tanárok kiosztanák a könyveket.

5. Felszólító mód, alanyi ragozás:
A tanárok osszanak ki könyveket!

6. Felszólító mód, tárgyas ragozás:
A tanárok osszák ki a könyveket!

Ezek után a kérdés: milyen módban van az alábbi mondat?

Az igazgató felszólította a tanárokat, hogy osszák ki a könyveket.

unionista (törölt) 2013.08.30. 15:53:09

ez hiányzik a rendszerből:
ÖN-KOR-MÁNY-ZA-TI-SÁG

dr Smittpálelnökúr 2013.08.30. 16:13:06

A kutyafáját, nem is tudtam, hogy ennyire jó az iskolák anyagi helyzete, hiszen gennyesre nyerték magukat mindenféle pályázaton.
Bár akkor nem tudom, miért tettek szakadt kárpitozású székeket azok helyére, amiket a a klik helyi központja einstandolt a saját dolgozói részére.
Biztosan mind kommunista.

die hard live free 2013.08.30. 16:26:19

Tiszta káosz!

Ez már régen rosszabb, mint a rendszerváltozás előtt volt. Ott legalább volt valamennyi látszata az ún. "rend" fogalomának.

Ha már szabotázs, akkor a KELLO egymaga szabotál, mégpedig hozzánemértéssel, és vízfejűséggel.

Az meg külön LOL, hogy 2013-ban az IT projekt menedzsment állami szinten a béka segge alatt van.

Teljesnek vélt funkcionalitás csak augusztus végén? amikor már szinte suli van. Annak a KELLO szoftvernek már tavasszal kitesztelve készen kellett volna lennie teljes funkcionalitással, és minden kutyafaszával...

De mindezek ellenére vállon veregetik majd a fejesek a KELLOsokat szeptember közepén,hogy ez milyen szuper fasza munka volt. senkinek ne legyen illúziója

Na és a pedagógusok,a diákok? Ki nem szarja le őket!

safranek 2013.08.30. 17:11:02

Nálunk a gyerekek könyvei tényleg megjöttek. Csak a tanári példányok nem! Kedden már tanítani kellene egy olyan anyagból amit még senki nem is látott.

safranek 2013.08.30. 17:13:20

@die hard live free: de csak a vezetőket veregetik vállon, az eccerű fejlesztőt (aki alvállalkozó nagy valószínűséggel) azt kirúgják, mert nem volt jó a szoftver.

Pont ez történt a HU-GO-nál is. A fejlesztők még kódoltak, amikor élesbe állta rendszer. Aztán meg azt mondták, hogy terheléses támadás volt.

karosszékely 2013.08.30. 17:39:35

@bretman: Szerintem ne erőltesd, nem megy ez neked. Kettőből kétszer nyúltál mellé.

Amocsok 2013.08.30. 17:53:37

A szállító levél szerint x darab könyvcsomagot kellett volna kapnunk, de csak x-50-et hozott az autó. Akinél kallódik felesleges 50 csomag, legyen szíves jelezze!

lucernaböde 2013.08.30. 18:15:32

@safranek: A gyerekek könyvei nálunk is rendben megjöttek. A könyvek felét kiosztották a kollégák, amikor megérkezett (héfőn du. 4 óra után) a "szabotázsos" levél. Másnap muszáj volt kiosztani a többi könyvet, mert abból lett volna lincshangulat, ha hazaküldjük a szülőket könyv nélkül. Tanári példányt a KELLO-tól nem tudtunk rendelni, mert tanárként nem lehetett regisztrálni az oldalukon. Hétfőn elballagok könyvesboltba, és beszerzem magamnak azokat a könyveket, amikből tanítok.

lucernaböde 2013.08.30. 18:21:06

@Benbe: Hogy lehet, hogy nálatok ilyenek maradtak a körülmények?
Általában az a jellemző ami nálunk is van: 25-26 óra, karbantartás alig, és a technikaiak létszámát 2013. január 1-től folyamatosan csökkentették, most a tavalyi létszámnak a 40%-a látja el a feladatokat. És feladatból nem lett kevesebb.

easydc71 2013.08.30. 19:29:33

Az ilyen központosított közigazgatási rendszerek megbuknak. Mivel roppant mód lelassul a döntéshozatali mechanizmus. Hoffmann Rózsa azt a 70-es 80-as évekbeli módszert még értette, a mából viszont semmit. Úgyhogy ennek az egésznek borítékolom: annyi.

deneskata 2013.08.30. 19:39:15

@tisztapista: TE barom! "gagyi, használhatatlan, céltalan, gyakorlathoz semmit nem közelítő tananyag, általános demotiváltság" Szerinted erről mi, tanárok tehetünk?

deneskata 2013.08.30. 19:42:53

Senk nem beszél a gyerekekről, akik iskolát váltanak? Mi csináljak a könyveikkel? SENKI nem ad infót. Kifizették a könyveiket, oda kell adnom, nem? Kivehetem belőle a témazárókat? Nem, elmegy az iskolából a gyerek, az EGÉSZ csomag kell neki. S a gyerekek jólelkűek, miért ne osztanák meg a témazárók tartalmát a volt osztálytársakkal??? Na, itt a lényeg és a történet vége... Hulljon átkom azokra, akik ezt kitalálták és megengedték...

Amocsok 2013.08.30. 19:55:13

@deneskata: Mikor igazgatók plagizálják a pályázataikat, mikor az iskola adottságaitól függetlenül a szintfelmérők alapján minősítenek iskolákat, miért olyan nagy baj ez? Ettől fog megélni a gyerek a jég hátán is. :)

deneskata 2013.08.30. 19:58:02

IGAZ! :)
(Én sem értek egyet a központi felmérőkkel, de vannak kollégák, akik ... nem is tudom, lusták, vagy szeretik őket, nem tudom. Hát, ezek után le kell szokniuk erről. )
Ha belegondolok, ez a színvonal emelkedését eredményezheti... Hajrá, KDNP! Hajrá, Hoffman RÓzsa!

Sejehaj 2013.08.30. 20:14:58

Szerintem így kellene tanítani a nyelvtant: facebook.com/irjpontosan

Ettől Rózsika felrobbanna! :)

P.Freddy 2013.08.30. 22:13:39

@tisztapista:

"Még az adóforintjuk sem valódi, mert azt is közalkalmazottként kapják tőlünk, valódi adófizetőktől. "

Hínnye, azta, te nagyon tudatos, saját adóforintokkal rendelkező, lapostetű fideszköcsög.

A Nézőpontnál kiafaszom adóforintjaiból tartják el a hozzád hasonló, hernyógerincű fidesznyaloncokat??? Te mersz ugatni saját adóforintokról? És a Századvégnél? Na kiéből, mutyinyalóka??

A mostani tolvajmutyi szarbagázs legkártékonyabb, legbüdösebb melléktermékei vagytok ti, szart se érő, anyagcsere-maradék salakgyökerek, mindenbe beleugató, nulla értékű faszfejek. Rendes piacon a kérégetők cipőpucolói lehetnétek, ennyi az értelmetek a világon.

Saját magadat és a seggnyaló bandád hozzád hasonló síkgyökérparaszt fideszszarcsimbókjait gyalázhatod, arra megvan minden felhatalmazásod, és jövőre is meg fogod kapni ezt.

Kussgyökér, vedd fel a pénzed a nyalásért és fuss. Huss.

Benbe · http://www.benbe.hu 2013.08.31. 08:37:26

@lucernaböde: Leginkább azt tippelném, hogy mázlink van, illetve volt iskolaigazgató az ogy képviselőnk. A személyzet maradt, még a nyugdíjba vonultakat is sikerült alapítványilag megfizetni, és a tankerületi igazgatónk is megoldani, nem szaporítani igyekszik a problémákat. Mondjuk bérfeszkó az lett, mert kb. 40 000-nyi pótlékot és illetménykiegészítést vettek el tőlünk, úgyhogy mostantól annyit keresünk, mint más tanárok, viszont jóval többet kell teljesítenünk érte az iskola jellegéből adódóan. Ha nem marad a 22 óra, akkor mindenki elment volna 90%-ba, mert ennél többet ezen a szinten képtelenek vagyunk tanítani, miközben mindenki szakkört is tart, nemzetközi és országos rendezvényeink vannak, stb.

tisztapista 2013.08.31. 11:26:46

@deneskata: "Szerinted erről mi, tanárok tehetünk?"

Igen, részben. Mindenki felelős, aki ehhez a rendszerhez asszisztál. A minisztériumi naplopók, a sunyi tankerület vezetők, a megalkuvő igazgatók, az unott tanárok, a mindenmindegy-demindentaziskolátólvárok szülők.

Talán csak a gyerek nem felelős, hogy asszisztál saját megnyomorításához. Bár a gyerek a "tananyag" elutasításával rendszeresen leadja a maga vészjelzéseit.

Közösségek

süti beállítások módosítása