Tanévkezdés: hibák a gépezetben UPDATE

2013. 09. 02. 17:05 - Merker Iván

Címkék: közoktatás kelló

Az új tanév számos változást hozott az iskolákba, melyek nem mennek zökkenőmentesen. A következő rövid történetek különböző budapesti középiskolákban történtek meg, forrásaink középiskolás diákok, tanárok és szülők:

Van, ahol megkérték a diákokat, hogyha sportolnak, mindenképpen kérjenek felmentést a negyedik és ötödik tesi alól erre hivatkozva, mert nincs elég terem (ugye még csak az évfolyamok fele nyerte ezt meg).

Több helyen is probléma volt a tankönyvekkel. A  KELLO több esetben nem szállította le az összes könyvet, ez persze megakaszthatja a tanítást (van, ahol 15-ből csak 6 könyv érkezett meg, máshol 33-ból csak nyolc diáknak van meg a csomagja). Sok esetben pedig rossz könyvet szereztek be, vagy rossz évfolyamét tették be. Volt, ahol az ingyenesek rosszat kaptak, míg a fizetősek jót. Az egyik forrásunknak azt igérték, 2-3 hónapon (!) belül orvosolják a problémát. Máshol épp ellenkezőleg, a lemondott, ki nem fizetett könyveket is odaadták, ezeket le kellett adni a könyvtárba. Van olyan iskola, ahol korábban a tankönyves cég vezényelte a könyvek kiosztását, most a diákoknak kell.

Az egész napos iskola miatt egy általános iskolával is rendelkező gimnáziumban a felsőbb évesek nem férnek el a menzán, akár külső helyre kell majd menniük. Ennek az egyik oka az, hogy az ötödikeseknek heti harminc órája lesz, így az ötödik óra után már nem tudnak ebédelni, nem úgy, mint korábban.

Egy elitiskolában az egyik osztályfőnök jelezte a diákok felé, hogy a tanárok idegesek lesznek a csökkenő fizetés miatt.

Orbán Viktor törökbálinti tanévnyitója alatt a gyerekek végig az osztálytermekben üldögéltek, így az esemény szokás szerint gyerekek nélkül, a tekesek és a média jelenlétében zajlott.

UPDATE: Egyre gyűlnek a sztorik, egyre több olyan hír juta a fülünkbe, hogy hiányos, hibás tankönyvcsomagok kerülnek kiosztásra. Egy ötödikes osztály nem kapott irodalomkönyvet, ugyanebben az iskolában a tavalyi órarend szerint tanítanak, a tantárgyfelosztás most készült el. Van olyan iskola is, ahova még meg sem jöttek a könyvek. Egy forrásunk a következő levelet kapta:

"Tisztelt Szülők!
A tankönyvekkel kapcsolatos ügyek sajnos bonyolultabbak, mint gondoltam.
Kérem, hogy minden INGYENES hozza vissza holnap a tankönyveit és a könyvek listáját tartalmazó papírt!
Aki NEM INGYENES, hozza vissza a könyvek listáját tartalmazó papírt (a könyveket NE!). Ezen pipálják ki azokat a könyveket, amelyeket megkaptak, jelezzék azokat, amelyeket NEM kaptak meg, és azokat is jelezzék, amelyekre MÉG SINCS SZÜKSÉG.
Csak abban az esetben írják alá lent a papírt, ha minden stimmel (tudomásom szerint ilyen diák nincs)." 

Egy iskolában az egész napos tanítás alól csak 7-8.-ban lehet felmentést kérni.

 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr515489314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Függetlenbaloldali (törölt) 2013.09.02. 18:07:45

Egyre erőltetettebb, egyre izzadságszagúbb, egyre kétségbeesettebb...

Arról miért nincs hír, hogy egy meg nem nevezett oktatási intézményben állítólag K. Pistike megette a padtársa uzsonnáját? Elvégre felháborító, hogy Orbánisztán iskoláiban már a magántulajdon védelmét -mint magára valamit is adó demokráciákban az egyik legalapvetőbb jogot- is lábbal tiporják! Európasegíccccssssss!!!!!

Apropó, erről nem nagyon volt itt hír. Pedig azt hittem, hogy csak a jobboldali pátmédia hamisít, a független-baloldali nem:

Álhír volt a két tanévnyitó
index.hu/belfold/2013/09/01/alhir_volt_a_ket_tanevnyito/

"Nem igaz, hogy a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolában két tanévnyitó lesz, ahogy ezt az Átlátszó Oktatás blog és arra hivatkozva lapunk is megírta. Polonkai Zoltánné, a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója az Indexnek elmondta: valójában csak egy ünnepség lesz, szeptember harmadikán, délután fél hatkor, amiről a szülőket is tájékoztatták és mindig is ez az információ szerepelt az intézmény honlapján is. Hétfőn pedig tanítási nap lesz.

Mint azt az igazgatónő elmondta, iskolájuk idén harmadszor lett a megye legjobbja, így az a vándorserleg, amivel ezt a címet jutalmazzák, most már végleg az intézményben marad. "Hoffmann Rózsa államtitkár azért jön el hozzánk, hogy gratuláljon nekünk ehhez az elismeréshez" - mondta az igazgatónő."

A a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskolában Volvókat osztogatnak...

A nevem Senki 2013.09.02. 18:27:21

Jó Gyuszi bácsink tudod mit mondana erre? "Na és?"

Netuddki. 2013.09.02. 18:37:26

@Függetlenbaloldali: Ha balfaszkodtok akkor sajna ez a téma. Ha nem tetszik ne balfaszkodjatok. Ennyi...

tibsi 2013.09.02. 18:44:57

A tanárok egy része azért lesz ideges, mert a "gürizők" (akik eddig sokat túlóráztak) anyagilag igencsak rosszul járnak, csökkenni fog a fizetésük. A "léhűtők" viszont röhögnek a markukban, hiszen egy kicsivel több lébecolásért jelentős béremelést kapnak. Az egyenfizetés a komcsi időket idézi, és biztos vagyok benne, hogy a munka java részét ezután is a nagyobb terheléshez szokott, korábbi túlórázók fogják elvégezni. Amíg meg nem unják. Bennfentes vagyok, és nem "léhűtő".

Egy példa a pofátlan béremelésre: az osztályfőnöki pótlék eddig havi bruttó 10 eFt volt, plusz havi 4 óra órakedvezmény, ami kb. bruttó 8 Eft-nak felel meg. Most meg a minimális osztályfőnöki pótlék 16 eFt körül van, és fogadjunk, hogy ennyit fognak adni, nem a maximálisat. Az csak parasztvakításnak tették oda. Egy osztályfőnökség igen megterhelő munka, szerintem kb. 50%-kal több munkát igényel. Ezért havi nettó 10 rugót adni a pofátlanság határát súrolja!

johevi 2013.09.02. 19:56:49

Van ahol utolsó nap szüntettek meg pozíciókat, így napközis nélkül kezdtek elsősök. A logopédus és könyvtáros lett beosztva (!!!) napközisnek, innentől kezdve nincs délután könyvtár és logopédia.

úgyiselfelejtem 2013.09.02. 20:14:57

@Függetlenbaloldali: Azért Csurgón megvolt a két tanévnyitó: www.sonline.hu/somogy/kozelet/hoffmann-rozsa-minden-a-helyere-kerult-513714

Bár nem tudom mi ezzel a gond.
Inkább a nyilatkozott heti(!) 80-100 túlóra, amit (állítólag) sikerült elszámoltatniuk. Vagy az egy egész hetes osztálykirándulás lehet?

funfun 2013.09.02. 20:26:13

Jó, hogy újra kötelező a hit- és erkölcstan, hiszen ettől lesznek derék polgárok fiaink és leányaink, akik a jót és a rosszat meg tudják különböztetni. Ahogy birtokában voltak ennek a képességnek (hála a múlt század első felében igen erős keresztény vonulatnak, a hittan és erkölcstan oktatásának) a 2 világháború között, valamint a 2. világháború alatt. Hiszen csak kitaláció a holokauszt, mint tudjuk. Olyanok találták ki, akik nem jártak hit- és erkölcstan órára. Hogy is lehetett volna, hiszen csupa erkölcsös keresztény polgár élt Horthy rendszerében.
Éljen Hoffmann ex-mszmp-tag elvtársnő, jelenlegi buzgó keresztény KDNP-tag! Éljen a Kedves Vezető, éljen a Párt!

tisztapista 2013.09.02. 20:40:04

Jó lenne, ha a sorkatonaság megszüntetése után 10 évvel nem osztogatnának az iskolában tankkönyveket!

Egy aggódó zülő

ursus artos 2013.09.02. 20:56:27

@tibsi: " tanárok egy része azért lesz ideges, mert a "gürizők" (akik eddig sokat túlóráztak) anyagilag igencsak rosszul járnak, csökkenni fog a fizetésük. "
A probléma az, hogy a sokat "güriző" sok túlórát vállaltak, és akárki akármit is mond kábé 24-26 óránál többet nem lehet tisztességesen megtartani. Szóval a "gürizők" eddig csak ártottak, mert 6-8+ túlórákat vállaltak be, és ez bizony a minőség rovására ment.
A "léhűtők", akik eddig 22 órát nyomtak, azok meg - ha akarták - megcsinálhatták rendesen is a feladatukat. (Ha akarták.) De a "güriző" kb. 26 óránál többet rendesen megtartani úgysem tud. Persze lehet heti 32 órát tanítani, de az valaminek a rovására megy. Az of. órakedvezmény meg azért van, hogy abban az egy órában az osztályával foglalkozzon a tanár. nem ezért, hogy az is "plusz pénzként" a túlórákat növelve "kamatozzon a konyhára".

Mr. Bear 2013.09.02. 21:11:38

Helyzetjelentés:

400 fős iskola: 100 feletti reklamáció rögzítése a Kelló rendszerében.

Zeneiskolai tanévnyitó: mivel a diákok 4-ig benn lesznek az iskolában, így nincs hol megtartani a zeneórákat, igyekeznek megoldani a problémát, de biztos lesz olyan diák, akinek este 8-ig fog tartani majd a zeneórája. Max. 14 éves gyerekekről van ám szó...

komplikato 2013.09.02. 21:29:17

@funfun: Kihagytad Rózsika néni nagy kedvencét a latin oktatást, ami szilárd erkölcsi alapokat ad. Hogy ezt mire alapozza, azt még egy profi pszichoanalitikus se tudná belőle kiszedni ...

lyia (törölt) 2013.09.02. 21:33:15

@Függetlenbaloldali:

Kedves Szülők!

Idén az lesz, hogy először elkezdünk tanítani, aztán megnyitjuk a tanévet.

Év végén is valami ilyesmit tervezünk: először elmegyünk nyaralni, aztán visszajövünk, hogy megtartsuk az évzárót.

És a felelés is így fog történni!

Először kiosztjuk a jegyeket, aztán megnézzük, hogy mit tudnak a gyerekek.

Fő a bizalom.

Logikus, nem?

kisQtya 2013.09.02. 21:39:01

@funfun: Valamiről lemaradtam. Nem tudtam, hogy a holokausztot is a Horthy-rendszer találta ki. Egészen mostanáig azt hittem, hogy a hitleri náciapparát szervezte.

De most, hogy az EU-ban egy követ fújnak a nácik utódai a komcsik utódaival, már odáig torzították a történelmet, hogy Horthy találta fel a holokausztot is.
Nem szégyelled ilyenkor a mocskos pofádat?

lyia (törölt) 2013.09.02. 21:39:22

@komplikato:

Erre alapozza:

"Másnak tetszhet a múlt; boldog vagyok én, hogy e korban
élhetek; épp ez a kor, melynek a lelkem örül.
Nem, mert most omló aranyat bányásznak a földbõl, […]
csak mert mûveltebb ma az ember, nem maradott ránk
távoli múltunkból csúnya, goromba szokás."

[Ovidius]

kisQtya 2013.09.02. 21:41:42

@tisztapista: Szerintem is tabletet kellene osztogatni inkább.

lyia (törölt) 2013.09.02. 21:44:29

@kisQtya:

Ne aggódjál, Lezsák úr kezdeményezésére - többek között a Te adódból is, ha fizetsz egyáltalán adót - kutatóintézet létesül, ami majd kideríti, hogy Horthy úr ártatlan volt, mint a ma született izé:

mno.hu/ahirtvhirei/kover-tisztazni-kellene-horthy-tortenelmi-szerepet-1181653?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mno_hu+%28MNO%29

kisQtya 2013.09.02. 21:45:36

@Mr. Bear: Az én gyerekeim most kezdik az egyetemet, de tavaly a 13. évfolyamot már magántanulóként abszolválták, mert azt vettem észre, hogy ha iskolában tartózkodnak, akkor nem tanulnak ugyan, de legalább nem marad idő a zeneiskolára, a sportra, meg a nyelvtanulásra.

Pedig akkor még nem is volt egész napos iskola. :))))

kisQtya 2013.09.02. 21:49:47

@lyia: Nem mennék itt bele a témába, de a holokausztot akkor sem Horthy találta fel. Egyszerűen nem kell baromságokat beszélni. Úgy is lehet szidni a kormányt, hogy közben nem hazudozunk.

PioDVD 2013.09.02. 23:05:13

Én arra lennék kíváncsi, ha már ekkora istenkirályság az egész napos iskola, akkor:
1. Kósa Lali Debrecenében vajon miért nem vezetik be egyetlen iskolában sem?
2. Kósa Lali vajon megszavazta-e a törvényt?

mazolika 2013.09.02. 23:08:52

@Függetlenbaloldali: Kit érdekel a tanévnyitó? Most komolyan.

Én már akkor is nevetségesnek tartottam, hogy egyáltalán hír volt a többszörös tanévnyitó. Ezek a protokolláris események aztán mindent képviselnek, csak éppen a normális működést nem, akkor meg minek támogatni azt médiafigyelemmel?

Ugyanakkor a Tankönyvellátási zavarokat borítékolni lehetett, és lám :)

burakefendi 2013.09.02. 23:32:10

Ezek a források ugyanazok, akik pl Hajdusámsonban azzal riogatják egymást, hogy be kell fizetni a hit gyülekezetének a fizetésük egy részét?:)

m.index.hu/belfold/2013/09/02/ha_valaki_megter_az_a_maganugye/

komplikato 2013.09.02. 23:40:47

@kisQtya: Ja, csak bedobott a közösbe pár százezer emberkét. Igaz nem akarta, de olyan sokáig filózott rajta (vagy olyan későn jött meg a jenkik levele, hogy ha benne van a témában őt is fellógatják), hogy kis híjján elfogyott az emberanyag. Persze ő nem tehet semmiről, mert ő volt a hős, egész országot jó irányba vezető kormányzó aki mindent megtett a hazáért (LOL), csak ezt az egyet nem sikerült neki.

És akkor Andersen becsukta mesekönyvét.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.03. 10:27:06

@tibsi: bocs, ha hülyét kérdezek, de hogy a pékbe tudtál güriző lenni eddig? hogy a pékbe lehetett egy tanárnak túlóráznia? és voltál olyan szerencsés hogy kifizették?

állandóan kérted magad a beteg kollégák helyettesítésére? így? vagy hogy?

mellékszál: a nem szakszerű helyettesítésnél ugye tudhatjuk hogy az a bevett, hogy a beteg kolléga elküldi az anyagot, a helyettesítő meg kiosztja a fénymásolatot, vagy bemondja az osztálynak hogy könyv 23-26. oldal, és csak a csendet vigyázza?

Kroton77 2013.09.03. 21:52:45

@Hurrá Torpedó: egyszerű, a szakképzésben kevés a mérnöktanár. Nálunk alap volt a heti 32-34 óra, plusz két osztálynak voltam osztályfőnöke. Nekem így heti 12 túlórám volt, plusz ha még helyettesíteni kellett.

ursus artos 2013.09.04. 12:50:30

@Kroton77: olyan is volt az órád minősége...

Kroton77 2013.09.04. 15:16:03

@ursus artos: Ott voltál netán valamelyiken??
Volt szerencsém tavasszal túlesni a pedagógus értékelésen, érdekes módon meg voltak elégedve az óráim minőségével.

Kroton77 2013.09.04. 15:21:56

@ursus artos: Egyébként most a 26 órára történt korlátozás miatt, több csoporthoz nem tudtak tanárt rendelni. Akik jelentkeztek megnézték mit kell csinálni és mennyiért,majd nevetve kisétáltak az iskolából. Ennyit a nagy béremelésről meg az életpályáról!

ursus artos 2013.09.04. 16:00:26

@Kroton77: 32 órát nem lehet megfelelő minőségben megtartani. 26 is necces, de annyi talán belefér.

Közösségek

süti beállítások módosítása