Mi a pörgés Gödöllőn?

2013. 09. 10. 14:49 - Prinz Dániel

Már szinte elfelejtettük a miskolci és debreceni rektorválasztási mutyikat. Most itt egy kisebb intézmény, a gödöllői Szent István Egyetem körüli botrány. Talán politikai okokból megfúrt kinevezés, rektortalanul induló tanév, érdekesen kinevezett érdekes rektorhelyettesek.

Mi történt eddig?

Szabó István, a gépészkar dékánja volt az egyedüli pályázó a rektori munkára. Szabó nem kapott meggyőző többséget a Szenátusban, de van aki szerint nem ezért nem nevezte ki a köztársasági elnök, hanem mert a kormányban megfúrták. De az igazán meglepő fordulat az volt, amikor nem Szabó vagy egy másik dékán kapott ideiglenes rektori kinevezést az új pályázat lezárásáig, hanem Dr. Tőzsér János, Állattenyésztés-tudományi Intézet igazgatója. Tőzsér augusztusban három rektorhelyettest is kinevezett, forrásunk szerint szenátusi egyeztetés nélkül, az EMMI-nél is kiverve a biztosítékot. Ráadásul van aki szerint egyiküknek a diplomája sincs rendben. Dr. Tóth Tamás saját életrajzában a követketzőket mondja magáról:

1992-1995 Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság-és

Társadalomtudományi Kar, munkavállalási tanácsadó

1992-1996 Eszeretházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger, szociálpedagógus,

valamint tanácsadó tanár

1997-2000 Szent István Egyetem, Gödöllő, Gazdaság- és Társadalomtudományi

Kar, gazdasági agrármérnök

2000-2005 Szent István Egyetem, Gödöllő, EDHT Gazdálkodás- és

Szervezéstudományok Doktori Iskola PhD

Ez alapján Tóth egy tanári diploma után három év alatt szerzett az egyetemen agrármérnöki végzettséget, amivel utána rögtön doktorálni is tudott, ez az akkori szabályok szerint szinte biztosan lehetetlen volt.

Tőzsér ideiglenes kinevezése után újabb pályázat következett, itt forrásunk szerint Szabó némi fenyegetés hatására nem indult, és ezúttal a kari szintű vezetési gyakorlattal nem rendelkező Tőzsér volt az egyetlen induló.

Mi állhat a háttérben?

Forrásunk szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium próbálja minél előbb lenyúlni az egyetemet. Szerinte a közigazgatási tárca és a közszolgálati egyetem kapcsolatához hasonló modellben gondolkodnak. Három ember neve merült fel: Budai Gyula államtitkár, Győrffy Balázs agrárkamarai elnök, Fideszes képviselő és Zászlós Tibor gázos körülémnyek között kinevezett agrárkamarai alelnök, talán-oligarcha. Forrásunk szerint ebben a történetben nem akart szerepet vállalni Szabó.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr815505973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flúgatlan 2013.09.11. 06:06:46

Na, ilyen "talán"-cikket leközölni teljesen felesleges.

Egyik résztvevőt sem ismerem, nem vagyok elfogult, de ez az írás nagyrészt csak pletykák továbbítása. ("Forrásunk szerint, .... talán-oligarcha, ...." stb.)

"agrármérnöki végzettséget, amivel utána rögtön doktorálni is tudott, ez az akkori szabályok szerint szinte biztosan lehetetlen volt": Én azt látom, hogy 5 év alatt szerezte a doktoriját. Ez nem tűnik zűrösnek, tekintve, hogy a doktori képzés ideje 3 év szokott lenni. A 3 év alatti második diplomaszerzés meg a kreditrendszerben lehetséges, ha régi helyéről (első diplomát adó képzés) több tárgyat be tudott számíttatni az új képzésben.

Még egyszer: gőzöm sincs, kik ezek az emberek, de a nagy leleplezés nem stimmel, ha el is gondolkozunk. Az is lehet, hogy tényleg van suskus, de ez a poszt nem bizonyítja, csak sugallja.

Volt a blognak pár jó dobása, de mintha túl erőltetetté válna ez a leleplezősdi. Ez a valódi leleplezések erejét is csökkenti, ezért szerintem az ilyen pletykálkodást mellőzni kellene. Én legalábbis nem vagyok rá vevő.

D2 2013.09.11. 08:25:13

A poszter azzal az aprósággal nincsen tisztában, hogy a GATE GTK-n évekig volt egyetemi kiegészítő levelező képzés azon hallgatóknak, akik valamelyik főiskolai képzést (pl.: munkavállalói tanácsadó, gazdasági üzemmérnök) végezték el korábban.
Az ún. másoddiploma képzések a kredites egyenhülyeség megjelenéséig - ismereteim szerint - teljesen általánosak voltak, ilyenkor az alapozó és a közismereti tárgyakat az alapdiploma függvényében kihagyták.

zuiko 2013.09.11. 08:48:53

Vicc ez az egész: Kistőzsér és Pótipeti a GATE csúcsán. Hihetetlen.

Közösségek

süti beállítások módosítása