A Középiskolai Hálózat (KiHa) október 1-jén, kedden tart egy "szimbolikus tesiórát", méghozzá egy flashmob keretein belül a budapesti Deák téren.
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a mindennapos testnevelés technikai megvalósításában komoly problémákat tapasztalhatunk, hiszen nem lett megteremtve a szükséges infrastruktúra a legtöbb iskolában ahhoz, hogy tényleg minden nap tudjanak tesizni a diákok. Pedig egyébként a testmozgás jó dolog, és az alap ötlet nem volna rossz.
Ennyit az okokról, most pedig maga a flash mob: a facebook esemény mellett egy videót is készítettünk (a szervezők körébe tartozom), amely a híres barackfás "Nemzeti Összetartozás Dalával" kezdődik, de a végén egy Kozmosz-szám ugrik be, a kettő között érezhetően nagy a kontraszt:
A facebook-event leírásában a következő olvasható:
Ma egy átlagos kisiskolásnak heti 5 testnevelésórája van.
Ma egy átlagos iskolának (legjobb esetben is) csak egy tornaterme van, és évfolyamonként minimum 60 diákja. A szerencséseknek megadatik, hogy legalább heti háromszor tornateremben, vállalható körülmények között sokszínű, élvezetes tornaórán vegyen részt. A többiek csúszós folyosókon, meredek lépcsőkön róják a köröket unottan és fásultan. Ráadásul sokszor előfordul, hogy a nyugdíjazások és iskola-összevonások, no meg a forráskivonások miatt még megfelelő mennyiségű tornatanár sem akad egy átlagos iskolában.
És ez csak a rózsabokor teteje!
Hogy mi a baj még? Tarts velünk, és megtudhatod!
A Középiskolai Hálózat október 1-jén, kedden délután 4 órakor nyilvános testnevelésórát tart a Deák Ferenc téren, mert nekünk már csak itt jutott hely.
Viselj kényelmes fehér pólót, és sötét nadrágot, ez alapvető szükséglet a tesiórán.
A flashmob keretein belül egy kis bemelegítés után "átkocogunk" az Astoriára, ahol a jó tornaórához híven egy kis focival zárjuk a programot, hogy egyszer majd mi is olyan jók lehessünk, hogy valamelyik vadonatúj stadionban rúghassuk a bőrt a kényelmetlen, egysíkú, esetenként balesetveszélyes tesiórák után.
Az eddigiek alapján én nagyon tudom ajánlani a flash mob megtekintését, vagy akár a részvételt is, egyes belsős információk alapján úgy tudom, hogy az eseményen nem csak a stadionhoz méltó futballt, hanem a Rózsa-fekvőtámasz, illetve a Marekné-felülést is el lehet majd sajátítani. De előfordulhat, hogy tévedek...