KLIK-botrány Marekné egykori iskolájában

2013. 10. 07. 08:00 - Átlátszó Oktatás

Hiába volt első ciklusa látványosan eredményes, hiába támogatta pályázatát egyhangúlag minden érintett, a KLIK nem volt hajlandó másodjára kinevezni az egyedül pályázó iskolaigazgatót a KLIK-vezető, Marekné Pintér Aranka szülőhelyén, Városlődön és még csak megindokolni sem akarják a döntést. A helyiek személyes vagy politikai megfontolásokat gyanítanak, és azt ígérik, hogy nem törődnek bele a dologba.  

3703916_774400f70f9ead28a8a7d686853b1e27_wm.jpg

Az 1400 fős lakosságú Városlőd egyetlen iskolája, a Városlődi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola (és kislődi tagintézménye) egyfajta helyi oktatási központként számos környékbeli kistelepülés gyerekeit szolgálja ki. Előző igazgatóját, Holczer Gábort 2008-ban nevezte ki a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete, az előző tanév végén, idén június 30-án járt le a mandátuma. A számok azt mutatják, hogy eredményes vezetőnek bizonyult. A különben igencsak szűkös keretből gazdálkodó kistelepülési intézmény Holczer igazgatóságának 5 éve alatt 54 fejlesztési és programpályázatot tudott megnyerni az iskola. A tanulói létszám – a többszöri átszervezés ellenére, az országos demográfiai trendekkel dacolva – jelentős mértékben emelkedett, az iskola vonzóbbá vált, még a sokkal nagyobb Ajkáról és Herendről is járnak be gyerekek Városlődre. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a délutáni kínálat is kibővült: 17 szakkör indult el az elmúlt években (képzőművészet, színjátszás, nemzetiségi tánc, hangszeres oktatás), ebben az évben elindult az aerobik, a karate és az angol szakkör is (a nemzetiségi iskola német nyelvtanító profilja mellett az angol oktatás csak ilyen keretek között biztosítható). A ciklus elején még csak tanulószoba működött, mindössze 16 fő számára az épületben és egy kilométer távolságra kellett menni ebédelni, jelenleg van napközi, az egyik addig kihasználatlan ingatlanrészt pedig étkezővé alakították. A padláson funkciótlanul heverő tárgyakból iskolamúzeumot rendeztek be, informatikai fejlesztéseket is tudtak finanszírozni pályázati pénzekből (Városlődre 6 interaktív táblacsomag és 19 számítógépcsomag, 4 interaktív tábla és 8 számítógép érkezett) és kültéri sportpályáját is építettek. Tavaly megkapták az ökoiskola címet és ebben a ciklusban fordult először elő és vált viszonylag rendszeressé, hogy az iskola tanulói tanulmányi és sportversenyek országos döntőjébe kerültek.

Májusban írták ki az intézményvezetői pályázatot és Holczer volt az egyetlen induló. Támogatta pályázatát a szakszervezet, a német nemzetiségi önkormányzat, a diákönkormányzat valamint - teljesen egységesen, egyetlen ellenszavazat nélkül – a Szülői Munkaközösség és – ugyanilyen arányban - az iskola alkalmazottai is, továbbá a városlődi önkormányzat. Furcsa volt ugyanakkor, hogy a jelöltnek a KLIK ajkai tankerülete előtti meghallgatásán állítólag arról is számot kellett volna adnia, mit gondol a KLIK munkájáról (Holczer forrásaink szerint előzőleg több tankerületi értekezleten is kritikus megjegyzéseket tett a szervezet munkájával kapcsolatban).  

Augusztus elején mindenesetre Holczer rövid levelet kapott Marekné Pintér Aranka KLIK-elnöktől amely arról tájékoztatta, hogy pályázata eredménytelen, ezért új pályázat kiírására lesz szükség. A levélben egyetlen betűnyi indoklás sem szerepelt. A helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke levélben próbálta megtudni az EMMI-től, mi kifogásuk volt a pályázat ellen, „miért nem lehet az az igazgató, akit a községben élők támogatnak, tisztelnek és elismernek”. Levele szerint Holczer „mindig szem előtt tartotta, hogy a roma tanulókat ne érje diszkrimináció, sőt többen neki köszönhetik azt, hogy tovább tudtak tanulni”. Válaszában a minisztérium nem kívánt vacakolni a részletekkel, mindössze annyit közöltek indoklásképpen, hogy Holczer pályázatát „a döntéselőkészítők nem találták elég meggyőzőnek” és tudatják , hogy „a döntéshozó az igazgatói pályázatokkal kapcsolatos döntését nem köteles megindokolni”.

Image19_15.jpg

Ezt követően az iskola működésében közvetlenül érintett települések (Városlőd, Csehbánya, Farkasgyepű) polgármesterei és civil szervezetei egyenesen közösen fordultak Hoffmann Rózsához (kicsit később a bakonyjákói településvezető is csatlakozott hozzájuk), érthetetlennek és megdöbbentőnek nevezve a KLIK döntését és azt, hogy még megindokolni sem voltak hajlandóak. Továbbá felháborodásukat tolmácsolták az államtitkárnak, amiért a KLIK jól láthatóan tesz közös, egységes véleményükre a saját iskolájukkal kapcsolatban, nem tartja a helyieket alkalmasnak saját ügyeik megítélésére, amelyeket Ajkán, pláne Pesten értelemszerűen nem ismerhetnek olyan jól, mint amennyire ők maguk ismerik őket. Egyúttal kérik a döntés felülvizsgálatát. A levelet szeptember 8-án adták fel, választ máig sem kaptak rá. Jelenleg – átmeneti jelleggel - írásos megbízás nélkül irányítja az iskolát az egyik pedagógus, akinek ugyan még nincsen közoktatás-vezetői végzettsége, de már elkezdte a képzést, amelynek költségeit az ajkai tankerület állja.        

Az érintettek indoklás hiányában érthetően hajlamosak arra, hogy személyes vagy politikai motivációkat feltételezzenek a döntés mögött és ezt a sejtést erősíti szerintük, hogy az ajkai tankerületi igazgató, Fülöp-Bornemisza Szilvia az ajkai képviselő-testület FIDESZ-frakcióját vezető Fülöp Zoltán felesége. Ráadásul az ügyben meglehetősen furcsán viselkedő KLIK vezetője, Marekné Pintér Aranka maga is Városlődről származik, a szóban forgó általános iskola jogelődjének diákja volt. Édesanyja – a település egykori polgármestere - ma is ott él. Ő tehát nagyon is tudott volna tájékozódni a helyi viszonyokról és igényekről és a szakmai lelkiismereten túl is lettek volna okai arra, hogy egyeztessen a helyiekkel, vagy legalább arra bírja rá az általa vezetett szervezetet, hogy megindokolja tökéletesen érthetetlennek tűnő döntését.

Az iskola, nem kis részben Holczer munkája révén, Városlőd és a környező települések közösségi életének központjaként funkcionál, és lehetőségeihez képest komoly, valódi kitörési esélyt kínál, amint a Roma Önkormányzat vezetőjének levele is tanúsítja. Megtestesíti mindazt, ami a FIDESZ számára, deklarált értékrendje szerint, fontos: a vidék esélyegyenlőségét, a kistelepülési iskolák megfelelő működését, amelynek révén a kisközösségek hagyományainak, kulturális önazonosságának életben tartói lehetnek (a történelemtanár Holczer szabadidejében többek között részben helytörténeti tárgyú kutatásokkal is foglalkozik). Ez a történet jelen pillanatban mégis azt mutatja, hogy mindezeknél sokkal fontosabb a központosított közoktatás vezetőinek az önkényeskedés vagy kádereik pozícióba helyezése. Az iskola használói azonban még mindig bíznak abban, hogy Hoffmann, Marekné vagy Fülöp-Bornemisza Szilvia végül mégis belátónak bizonyul és nem teszi tönkre, ami eddig jól működött. Ha nem, akkor – ahogy a polgármesterek Hoffmannak címzett levele fogalmaz – „a jogállamiság keretein belül egyéb lépések megtételét is” megfontolják.     

(Megkerestük az üggyel kapcsolatban Holczer Gábort is, de nem kívánt nyilatkozni). 

Kép: MTI

Nagy Levin

Keressetek minket a Facebookon vagy írjtatok emailt az atlatszooktatas[kukac]gmail.com-ra!

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr605551260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FF 2013.10.07. 09:52:22

Hát nem is Holczer tanár úrnak kell ezt magyarázni.

Közösségek

süti beállítások módosítása