Elsőfokon pert nyertünk az ELTE ellen!

2013. 10. 21. 11:19 - Hava Nikita

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az ELTE-nek ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK HÖK-nél, kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a hökös jutalomkeretből. A jutalom összesen havi 770 ezer forint, ehhez jön még a közéleti ösztöndíj, azaz a HÖK-ösök fizetése. Az ítélet szerint ezeket az adatokat visszamenőlegesen 2009-ig kell megkapnunk. Az ítélet nem jogerős.

575295_235400636610750_1506825352_n.jpg

Azért pereltük az ELTE-t, hogy megtudjuk kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó. Az adatokat az elsőfokú ítélet szerint ki kell adnia az ELTE-nek, de bíróság szerint csak olyan hallgatók adatai nyilvánosak, akik a ÁJK HÖK választott képviselői és tisztségviselői, például az elnök, alelnökök, küldöttgyűlési tagok valamint a Jurátus főszerkesztője, tehát csak az ő adataik lesznek nyilvánosak, a "mezei" hallgatóké nem. A zárszámadásra is kíváncsiak voltunk, de mivel a HÖK nem készít ilyet (noha az Alapszabály szól erről), ezért nem is kaphatjuk meg. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is tette a dolgát, mert a Hivatal képviselője beavatkozóként, a mi oldalunkon vett részt a tárgyaláson.

A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviseli az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. Az első tárgyaláson, azzal vádoltak minket, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértük ki a HÖK-től az adatokat.

Előzmények

2012 tavaszán adtunk be közérdekű adatigénylést az ELTE jogi kar hallgatói önkormányzatához, hogy árulják el a HÖK-ös vezetők juttatását. Havonta hétszázezer forint jutalmat osztottak szét abban az időben a HÖK-ösök.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nekünk adott igazat, szerintük a HÖK közfeladatot lát el, a vezetők juttatása nyilvános kellene, hogy legyen. Ezért felszólította az ELTE-t, hogy adja ki az általunk kért adatokat. Az ELTE nem értett egyet velünk, se a NAIH-hal, úgyhogy a TASZ segítségével pert indítottunk ellene. Ebben a perben született most elsőfokú ítélet, a perben volt egy bírócsere is.

A mi keresetünk itt, az ELTE válasza itt, a NAIH beavatkozási kérelme pedig itt olvasható. Az ELTE kérte a beavatkozás elutasítását, amit a bíróság elutasított (két részletben).

Köszönjük a TASZ segítségét!
(Az ügy minden további részletéről a későbbiekben is be fogunk számolni)

 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr515590467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bluemotion 2013.10.22. 14:44:56

Felháborító, hogy közérdekű adatokért, folyamatosan perelni kell.
Csak így tovább, elég a közpénzből élő HÖK-ösökből.

Közösségek

süti beállítások módosítása