Ma írtuk meg, hogy Rétvári államtitkár hetet-havat összehordott Marxról tegnapi, súlyos tévedésekkel tarkított nyílt levelében, melyet a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában található Marx-szobor elleni tiltakozásul írt. Azóta létrejött egy "Marx marad" Facebook-csoport is, amely például "pózolj Marx-szoborral" selfie-zős akciót hirdetett a szobor melletti szimpátia kifejezéseként.
Az éber Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) rögtön rámart a szereplési lehetőségre (hacsak nem ők voltak a kezdeményezők), és a következő meghívót küldte szét a sajtónak:
MEGHÍVÓ
Tisztelt Szerkesztőség!
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség sajtótájékoztatót tart
Good Bye, Marx!
címmel.Nincs helye Marx szobrának a Corvinus Egyetemen. Marx ugyanis amellett, hogy a milliók szenvedését és halálát okozó kommunista diktatúra ideológiai atyja, nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott. Felszólítjuk az intézmény vezetését, hogy a Marx szobrot távolítsa el! A tájékoztatót követően az egyetem területén idézeteket helyezünk el.
Időpont: 2014. január 20. hétfő 12:30
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem bejárata előtt, 1093 Budapest, Fővám tér 8.
Résztvevők: Csontos Sandra és Pálfalvi Milán IKSZ alelnökök
Megpróbáltam utánanézni az IKSZ honlapján, hogy mikor horgadt fel az ifjúkeresztény politikuspalántákban ez kérlelhetetlen rasszizmus- és antiszemitizmus-ellenes tettvágy, de sajnos úgy tűnik, hogy új jelenséggel van dolgunk, ugyanis a honlapon semmilyen arra utaló jelet nem találtam, hogy az IKSZ foglalkozott volna a kérdéssel.
Illetve de, egy cikket, de azt meg bár ne találtam volna.
Az irományt Baranyai Zsolt, az IKSZ komcsiutcanév-rendészeti programjának felelőse írta, a 2010-es választások után. A cikk fő mondanivalója, hogy a Trianon-témát nem szabad átengedni a szélsőjobbnak, és ennek kapcsán Baranyai a cikk végén megjegyzi:
Trianon megfelelõ feldolgozása már csak azért is szükséges, hogy továbbléphessünk. Fájó emlék, Mohácshoz és Aradhoz hasonlóan történelmünk fekete eseménye marad, következményeit viseljük és viselnünk is kell, ahogy a zsidó vallású emberek sem feledik a Holokausztot.
A szerző tehát egyrészt figyelmen kívül hagyja, hogy a (magyar) zsidóság igen jelentős hányada nem vallásos, másrészt úgy gondolja, hogy a holokausztot csak a zsidók nem feledik, noha mások szerint kívánatos lenne, hogy ne csak az áldozatok, de az elkövetők, bystanderek, és embermentők leszármazottai se feledkezzenek meg a holokausztról. Ahogy egyébként nem nem-zsidó privilégium a többi magyar tragédiára való emlékezés joga sem.
Ezen felül az IKSZ rendezett egy vitát is Horthyról, ahol Ungváry Krisztiánnal az a Szakály Sándor vitázott, akinek holokauszttagadás-gyanús kijelentéséről éppen tegnap írtunk.
A Marx-szobor kapcsán fellángoló IKSZ-es antirasszista hevület tehát egy rögös, de magasztos út első állomásának tekinthető, mi pedig csak további sok sikert kívánhatunk a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni hasonlóan szemfüles és aktív fellépéshez. Bízva bízunk abban, hogy az ifjú kereszténydemokraták, a Fidesz-KDNP pártcsalád kisebbik, de egyenrangú, széleskörű támogatást élvező tagjának ifjonti erőtől duzzadó utánpótlása hitelesen, a szabadság és az emberi jogok fennkölt értékeinek mindenkoron elkötelezetten, állhatatos hittel fogja képviselni a sérülékeny kisebbségek védelmének nemes ügyét, harcba szállva Horthy, Prohászka, Ravasz László, és más vérnősző antiszemita történelmi személyiségek dicsőítése ellen.