A bázisdemokrácia komoly eszközévé nőtte ki magát a közösségi média. Bolcsó Dániel blogbejegyzését emeljük át oldalunkra. A szerző a 2012 decemberi diáktüntetések kapcsán a közösségimédia-használat jellegzetességét járja körül. Egy év távlatából már részletesebben vizsgálható, hogy kommunikációs szempontból hogyan is működött pontosan a jelenség, és milyen tanulságok vonhatók le mindebből.
„A 21. században a forradalmat talán nem fogják televízión közvetíteni, de valószínűleg megírják Twitteren, blogokon és sms-ben, és Facebookon szervezik majd” – indítja a 2011-es, arab tavasz néven emlegetett észak-afrikai és közel-keleti forradalmakról szóló cikkét Catherine O’Donnell. Az idézet Gil Scott-Heron kultikus vers-dalának címére utal: The Revolution Will Not Be Televised. Egyrészt közvetlen kifordítása az eredeti szövegnek, és azt sugallja, hogy egy társadalmi mozgalom igenis mediatizálható jelenség, és az arab tavasz forradalmárai éltek is ezzel a lehetőséggel. A közösségi média és a használatára alkalmas mobil eszközök elterjedése miatt a 21. században nem feltétlenül állja meg a helyét az aktív fizikai cselekvés és a médiahasználat közötti éles ellentét.
Ebben a bejegyzésben a 2012. decemberi budapesti diáktüntetések példáján keresztül mutatom be, miként változtatja meg egy társadalmi mozgalom kialakulását és lefolyását a digitális technológia és a közösségi média használata. Az egyes tüntetéseket négy (élesen nem elkülöníthető) különböző fázisra bontottam: a szervezés előtti szakasz, a szervezés, a promóció, és a koordináció és közvetítés.
A tüntetést megelőző fázis
Magát a tüntetést megelőzi a történtekre adott reakció, valamilyen állásfoglalás: hagyományos médiumoknál ez például az MTI-hez eljuttatott közlemény, sajtótájékoztató vagy interjú. Ha egy hallgató e tradicionális lehetőségekkel szeretne élni, könnyen akadályba ütközhet. A sajtóközlemény hatékonysága közvetlenül a kiadásakor éri el a tetőpontját, ekkor átvehetik a különböző médiumok, közzéteszik, a figyelem azonban ezután rögtön csökkenni kezd. A sajtótájékoztató közvetlenebb, de még mindig a hagyományos médiumokon keresztül hat, és a hatékonysága is hasonló. Ráadásul a sajtótájékoztató megszervezése nagyobb ráfordítást is igényel. Egy-egy médium közvetlen megkeresése pedig a függetlenség megítélésére lehet negatív hatással..
Az internet ezzel szemben lehetővé teszi a közvetlen, gyors és független állásfoglalást. Saját blogon vagy Facebook-oldalon közzétett állásfoglalás különösebb erőforrások nélkül kivitelezhető, nyilvános megjelenési forma. A szöveget így is átveheti bármelyik médium, a felhasználó által létrehozott tartalom tehát nem felváltja, hanem kiegészíti a hagyományos kommunikációs csatornákat. Az innen átvett közlemény az egyes médiumok helyi szintjén továbbra is torzulhat, viszont a forrás bármikor elérhető, így ellenőrizhető. A Hallgatói Hálózat nevű önszerveződő diákmozgalom például minden közleményét Facebook-oldalán jelentette meg, és innen vette át a szerkesztett média is.
További előnyt jelent, hogy egy Facebook-bejegyzés a személyes társadalmi kapcsolatokon keresztül olyanokhoz is eljuthat, akik nem néznek híradót vagy nem találkoztak egy adott cikkel. Ha valaki például már „belájkolta” a Hallgatói Hálózat oldalát, nagy valószínűséggel látni fogja, ha új bejegyzés érkezik. Ezen kívül, ha az adott bejegyzést jelöli meg ugyanígy (és még inkább, ha konkrétan megosztja), azzal gyakorlatilag személyes ajánlást csatol hozzá, amely láthatóvá válik az ismerősei számára. Ha közülük is elolvassa és ajánlja valaki, a bejegyzés potenciális olvasóinak köre folyamatosan bővül. Mivel az egyes felhasználók internetezési szokásai eltérnek, és a fenti logika szerint alapvetően is több hullámban jut el hozzájuk egy-egy információ, ez a folyamat a hagyományosan összefüggő, tömbösített hírfogyasztással szemben töredezetté és szétszórttá teszi az erre fordított időt. A felhasználók személyes ideje pedig egymáshoz képest is eltolódhat.
Ez a két változás azt eredményezi, hogy a közösségi médián keresztül terjedő hírek tovább napirenden maradhatnak. Az analóg média esetében is napirenden tartható egy téma, ha például a nézettségi adatok alapján igényt látnak rá, de nem ugyanaz a hír marad napirenden, hanem a témával kapcsolatban generált új tartalom tarja fenn a témát. Ezzel szemben a közösségi média esetében egyrészt ugyanaz a tartalom maradhat tovább a köztudatban vagy bukkanhat fel többször, másrészt ugyanarról az eseményről több forrásból összegyűjthetők különböző tartalmak.
Természetesen nemcsak (az eredetileg is) egy közösségi oldalon megjelent tartalom lehet az ilyen fokozatos terjesztés tárgya. Szerkesztett internetes hírportálok cikkei is hasonló logikával oszthatók tovább. Így a korábban egyirányú folyamat, amely során a szerkesztett médiatartalom eljut a befogadóhoz, először kétirányúvá válik azzal, hogy a közösségi média felhasználó által előállított tartalma bekerül a hagyományos médiafolyamba. Ezután a közösségi média veszi át a szerkesztett tartalmat azzal, hogy továbbosztja és ezzel egyúttal ajánlásával látja el. Utolsó lépésként különböző közösségi oldalak felhasználói osztják meg vegyesen a szerkesztett médiatartalmat, a felhasználó által generált, közösségi médián keresztül publikált tartalmat, és/vagy más közösségi oldalakon megosztott vendégtartalmakat, létrehozva ezzel egy komplex hálót, amelyen minden információs körrel az internetezők egyre nagyobb száma akadhat fenn.
Példa erre a folyamatra az ELTE BTK Egyetemi Fórum Gyakran Ismételt Hazugságok – Nem Elég Gyakran Ismételt Valóságok című videója, amely 2012. december 23-án töltöttek fel a Youtube-ra, és december 30-áig 29 234 megtekintésig jutott. Az eredeti forrást megosztotta Facebook-oldalán a Hallgatói Hálózat–ELTE BTK (24 tetszik, 75 továbbosztás), a Hallgatói Hálózat (335 tetszik, 142 továbbosztás) és az Oktatói Hálózat (17 tetszik, 33 továbbosztás).
Ezután foglalkozott vele a hvg.hu, a Népszabadság Online, az olyan regionális médiumok mint a kisalfold.hu, a delmagyar.hu, illetve leadta egy hírműsorában az ATV. Innen pedig megint visszaszivárgott a közösségi médiába: egyrészt foglalkoztak vele blogok, például a Mandiner és a Varánusz, másrészt a cikkeket újra megosztották Facebookon (a hvg.hu cikkét például 1291-en, plusz a cikkben szereplő videót még 652-en) és Twitteren is, az utóbbin 2012. december 30-áig a megjelenése óta minden nap.
Mindezek mellett az analóg média egyirányú befogadásával és visszacsatolásaival szemben itt lehetőség nyílik a kapott információ megvitatására, párbeszéd kialakítására is: a hagyományos médiumoknak írt olvasói levelek, sms-ek, vagy a betelefonálások ugyan szintén megteremtik a befogadói véleményformálás lehetőségét, de nem bontakozhat ki a befogadók közötti valós idejű vita vagy véleményütköztetés. Ennek egyrészt hozzászólások formájában teret engednek viszont maguk a közösségi oldalak és a szerkesztett online médiumok, másrészt a különböző ingyenes blogszolgáltatók is.
Szervezés
A digitális technológia lehetőségei a diáktüntetések és egyéb kapcsolódó akciók szervezését is átalakítják. A szervezőknek számos hátráltató tényezővel kell szembenézniük, mindenekelőtt a tér- és az időbeli korlátokkal. A Hallgatói Hálózat decentralizált mozgalom, nincs hierarchikus struktúrája, és nincsenek vezetői, akik meghoznák a döntéseket és kiosztanák a feladatokat. Sejtes felépítésű, ilyen sejtek pedig több egyetemen, így vidéken is működnek. Az elsődleges nehézség számukra tehát a térben szétszórt csoportok koordinációja, az elvi irányokról és a különféle megmozdulásokról való valamilyen szintű egyeztetés. Mivel korlátozott erőforrásokkal rendelkeznek, ugyanakkor gyorsan kell reagálniuk a történtekre, a hallgatóknak meg kell találniuk a megfelelő eszközöket, hogy lépést tudjanak tartani.
A személyes megjelenéssel zajló hallgatói fórumok fontos vitaterei és döntéshozó eseményei a bázisdemokratikus törekvésű Hallgatói Hálózatnak, de az ilyenek szervezése körülményesebb és kevésbé hatékony, ha túl gyakori, mivel csökkenhet a résztvevők lelkesedése. A telefon sem alkalmas arra, hogy sokan egyszerre, komplex kérdésekről, részletekbe menően egyeztessenek. A digitális technológia azonban lehetővé teszi ezt: nincs helyhez kötött esemény, nincs szükség alkalmas méretű és felszereltségű helyszín biztosítására, és az egyeztetésben részt vevő egyének sincsenek se ugyanazon helyhez, se saját helyükhöz kötve: lehetnek szétszórva, és változtathatják is közben a helyüket. Ez utóbbi azért is lehetséges – az eszközök mobilitása mellett –, mert időben sincsenek feltétlenül összekötve a szervezők. Ugyanúgy, ahogy a fentebb tárgyalt, előző fázisban, itt is megfigyelhető az idő fragmentálódása: egy javaslathoz vagy vitához vissza lehet térni, később reagálni, például mobilalkalmazáson elolvasni egy felvetést, és majd hazaérve részletesen válaszolni rá, és így tovább.
A szervezési feladatokat számos ingyenes online eszköz segíti. A Facebook zárt csoportjai például a nyilvánosság teljes kizárásával létrehozható mikroközösségek, ahol a csoport létrehozója által felvett tagok egymással kommunikálnak, tartalmakat osztanak meg, hozzászólnak. Ez már csak azért is lényeges jelenség, mert – a legtöbb analóg médiummal ellentétben – ilyen módon egyazon médium válik alkalmassá egyrészt publicitás generálására, másrészt privát kommunikáció folytatására. Emellett egyes feladatokra specializálódott alkalmazások is megkönnyítik a szervezőmunkát. A Hallgatói Hálózat például használta a Loomio nevű, együttműködésen alapuló, döntések előkészítését és meghozatalát támogató online eszközt.
Promóció
Az arab tavasszal kapcsolatos egyik felmérés szerint az egyiptomi és tunéziai tüntetők 88, illetve 94 százaléka a közösségi médiából jutott hozzá a szükséges információkhoz. Nem helytálló a szembeállítás, amely szerint a személyes kapcsolatok mindig erős köteléket jelentenek, míg a közösségi média virtuális kapcsolatai szükségszerűbben gyengébbek. Ha kellőképpen motivált, a digitális kor felhasználója is kész a fizikai cselekvésre. Az információ, amelyre ezt a döntést alapozza, azonban nagy valószínűséggel digitális médiumon keresztül jut el hozzá. Ez különösen igaz a diáktüntetések esetében, hiszen az általuk elsődlegesen megmozgatott generáció már a digitális technológia felhasználójaként szocializálódott, ezért gondolkodásmódja közelebb áll a digitális kor logikájához. A diáktüntetések generációja és a közösségimédia-használat közötti kapcsolatot támasztja alá a statisztika is, amely szerint a magyar Facebook-felhasználók több, mint 67 százaléka 13 és 35 év közötti.
A virtuális aktivitás valódira váltását több tényező is motiválhatja. Természetesen elengedhetetlen az adott témával kapcsolatos érdeklődés vagy érintettség. A bevonódást azonban növelheti a digitális média interaktív jellege, amely a beleszólás, a tevékeny részvétel lehetőségét kínálja, szemben például a televízióval. Információszerzésre az utóbbi is alkalmas, viszont egyirányúsága miatt a demokráciaélmény, amelyet nyújt, elmarad a közösségi médiáétól. (Az a közösségi média mozgósító erejének vizsgálata szempontjából kevésbé releváns, hogy ez a demokráciaélmény megalapozott-e, vagyis hogy valódi beleszólásról van-e szó, vagy csak látszat-interaktivitásról.)
A közösségi média másik fő motiváló tényezője az ismeretségi háló. Akárcsak a fentebb leírt esetben, amikor egy cikk vagy videó egy releváns véleményalkotónak tartott ismerős ajánlásával jut el a felhasználóhoz, akkor nagyobb hajlandóságot mutat a fizikai részvételre is, ha az ismerősei is jelzik a részvételüket.
Úgy gondolom, ez a demokráciaélmény és közösségi élmény az a két tényező, amely – támogatásra érdemesnek tartott célok érdekében – hatékonyabb mozgósító potenciált kölcsönöz a közösségi médiának. Philip N. Howard kiemeli az arab tavasszal kapcsolatban: egyik fő jellemzője, hogy a „megmozdulást nem a politikai ellenzék szervezi, nagyrészt vezető nélküli és hagyományos politikai címkéktől mentes; a politikai pártok epizódszereplők”, illetve annyiban tovább is megy, amennyiben „a korábbi pártok, amelyekre makacsul ideologikus hozzáállás a jellemző, talán nem is a politikai ellenállás leghatékonyabb szerveződési formái egy digitális világban”. A budapesti diáktüntetésekre visszatérve, felmerül a kérdés, hogy a Hallgatói – Oktatói, Szülői stb – Hálózat talált-e a szervezeti felépítéséhez és attitűdjéhez illő eszközre a közösségi médiában és általában a digitális technológiában, vagy a digitális kultúrában felnövő generáció találta-e meg a gondolkodásmódjához és kulturális preferenciáihoz leginkább illő szerveződési formát a hálózatos, lapos struktúrájú felépítésben. Az mindenesetre kijelenthető, hogy az egyik lehetővé teszi a másikban rejlő társadalmi potenciál hatékonyabb kiaknázását.
Az egyes események népszerűsítéséhez a Facebookon külön oldal hozható létre, amely tartalmaz minden szükséges információt: dátumot, időpontot, helyszínt, térképet, leírást és a meghívottakat. A potenciális résztvevő egy helyen tud információt gyűjteni az esemény okáról és céljáról, megnézni a térképen a helyszínt, exportálni az online naptárába az eseményt, kérdést intézni a szervezőkhöz, más hozzászólást írni, valamilyen tartalmat posztolni az esemény saját üzenőfalára, megnézni a meghívottak, résztvevők listáját és így tovább.
A fentebb leírt módon az esemény is megosztható és megosztandó különféle közösségi médiumokon keresztül, és közvetlenül meghívhatók az ismerősök is. Az esemény maga tehát ugyanúgy, aszerint a dinamika szerint terjed, mint a szervezését megelőző fázisban létrehozott tartalmak. Továbbá ebben a fázisban is működik a szerkesztett és a közösségi média kölcsönhatása, létrehozva a különféle eredetű tartalmak hálózatát.
Az információ megosztása tehát több szinten is központi eleme a közösségi médián keresztül szerveződő mozgalmaknak, mintegy digitális szájpropagandaként funkcionál. Egyre gyakoribbak a valódi fizikai cselekvést teljesen nélkülöző, egészében virtuális akciók is, amelyek kiegészíthetik a tüntetéseket és más, hagyományosabb elemeket. Ilyen például a Hallgatói Hálózat pécsi sejtjének „lájk-kampánya”, amely külön demonstráció nélkül próbálta minél többek figyelmét felkelteni azzal, hogy lájkokat (tetszik-jelöléseket) gyűjtött egy hozzászólásra Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán. A hozzászólást a hallgatók írták, és a követeléseiket tartalmazza. A kollektív cselekvésen alapuló virtuális akció így az „oszd meg és uralkodj” elvének digitális kifordításaként értelmeződik át. (Meg kell persze említeni, hogy a tisztán virtuális akciók lehetőségei az ártalmatlan médiahacktől egészen az illegális hacker- és vírustámadásokig terjednek, ezzel a digitális technológia a hadviselésben is teljesen új dimenziót nyitott.)
Koordináció és közvetítés
A tüntetés koordinációja és közvetítése között az előzőekben vizsgált aspektusoknál is nagyobb az átfedés, hiszen mindkettő valós időben, a tüntetés ideje alatt zajlik. Mindkettőt részben az eszközök mobilitása teszi lehetővé. Maguk a szervező csoportok tudják a segítségükkel közreadni, hogy éppen hol és mi történik, mi a várható következő helyszín és akció. Ezzel egyidejűleg tudósítanak, és a leszakadók, másfelé indulók, vagy még csak ezután csatlakozni akarók számára is információval szolgálnak. Ezzel gyakorlatilag maga a közvetítés hat vissza a közvetített esemény további alakulására.
Az ilyen közvetítésekre a multimedialitás jellemző: a rövid szöveges üzenetek (Facebook, Twitter) mellett fényképek, video- és audioközvetítések tudósítanak a történésekről. Ezek mindegyike ugyanott elérhető marad az esemény után is, tehát újabb egyidejűség figyelhető meg: az élő közvetítés és az archiválás a közösségi média esetében egyszerre és ugyanazon a felületen történik.
Ez utóbbi kevésbé jellemző a szerkesztett médiára, de a digitális technológia itt is nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé: egy online hírportál esetében például nincs se terjedelemkorlát, se lapzárta, mint egy hagyományos sajtóorgánumnál. A közösségi médiához hasonló, „percről percre”-jellegű, kvázi valós idejű közvetítéseket ezek a médiumok is biztosítanak.
A közösségi média az akaratlan félretájékoztatás, a szándékos manipuláció vagy akár a hagyományos médiafigyelem hiányában elsikkadó igazságtalanságok elleni törekvéseknek is új lendületet ad, így a média klasszikus őrkutya-funkciója kiterjeszthető lehet rá. Ugyanakkor körültekintést és kritikai hozzáállást igényel, hiszen téves információk gyors terjedésének is teret adhat, ahogy az a 2011-es West Balkán-tragédia esetében is látható volt. Kérdés, hogy e fokozott forráskritikai igény hatására a digitális kultúrában felnövő generációk a hagyományos médiához is kritikusabban viszonyulnak-e; illetve – megfordítva – a hagyományos médiakörnyezetben szocializálódott befogadó számára nagyobb veszélyt jelent-e a közösségi média információbősége és – főleg – utólagos változtathatósága.
Mindenesetre a digitális technológia és különösen a közösségi média új kihívások elé állítja mind a hagyományos médiát, mind a médiafogyasztó társadalmat. Ugyanakkor újradefiniálja a társadalmon belüli viszonyrendszereket is, legyen szó akár a hierarchikus kapcsolatokról, akár a tér- és időbeli érintkezésről. A közösségi média használata új lehetőségekkel, ezzel együtt pedig új értelmezési tartománnyal bővíti a társadalmi feszültségek olyan megnyilvánulásait is, mint amilyenek a 2012-es budapesti diáktüntetések voltak. Ez látható akár az események mediális megjelenését átszövő, többszörös egyidejűségek és időeltolódások dinamikájában, akár a korábban elkülönülő fázisok (és az azokhoz használt csatornák) összeolvadásában vagy átstrukturálódásában, akár a kapcsolati háló felértékelődéséről – a médiahasználatban és -fogyasztásban egyaránt.
(Az írás hosszabb változata a Médiakutatóban jelent meg.)
