Tovább görgetjük az Econovum Akadémia-ügyet. Ezúttal tizennyolc, a magyar állami vagy az üzleti szférában bármikor vezető szerepet betöltő embert találtunk, aki az innen szerezhető, „MBA” diplomaként megjelölt képesítést nyilvános önéletrajzában, vagy más helyen feltüntette. Az Econovum iskola vezetője, Iványi Attila Szilárd azonban az oktatási szférán kívül is aktív, érdekes szereplő.
Az Econovum "Menedzser Klub" alakuló ülése, 2006. Középen Iványi Attila Szilárd. (Fotó: Econovum Akadémia)
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a budai várban születésnapját látványos tűzijátékkal is megünneplő Horváth László közgazdasági MBA és PhD képesítést tüntetett fel életrajzában, amelyet egy magyar, felnőttképzési akkreditációval rendelkező oktató kft.-n (Econovum Professzorok Vezetőképző Akadémiája Kft.), keresztül egy, ottani akkreditációval nem rendelkező, és zűrös ügyei miatt ismert intézmény a Newport University igazolt le. Utóbbi egyetemre jellemző, hogy 2005-ben Kenya 200-féle diplomájukat vette ki a területükön elfogadott okmányok sorából. A magyar Econovum maga is jelzi, hogy a Newport által kiadott MBA és PhD fokozatok nem használhatóak Magyarországon.
Legalábbis egyik honlapján. Az „Econovum - Professzorok Vezetőképző Akadémiája” mellett ugyanis működik egy teljesen hasonló profilú, azonos, rózsadombi székhellyel rendelkező másik akkreditált felnőttképző hely is. Az Iványi Attila Szilárd, a Corvinus Egyetem tanára, akadémiai nagydoktor, által vezetett magánintézmény a rendszerváltás óta működik, és körülbelül 2004 és 2010 között foglalkozott olyan képzésekkel, amelyekre a kétes hátterű amerikai Newport International University igazolt MBA, illetve esetenként még közgazdasági PhD képesítést is.
Az MBA (Master of Business Administration), az angolszász oktatási rendszerben ismert olyan mesterdiploma, amelyet jellemzően már jelentős karrierrel rendelkező középvezetőknek kínálnak, és amelyek megléte egyfajta nem-hivatalos elvárás azok felé, akik vállalatvezetői posztra pályáznak. Mind a magyar állami, mind pedig az üzleti szférában ezekben az években vált szokványossá, hogy az ilyen diploma előnyt jelenthet egy kinevezésnél vagy akár pályázatok odaítélésénél vállalkozásoknak. Akkreditált keretek között, amerikai típusú MBA képzést itthon például a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School) kínál. Itt a sikeres felvételi után fizetendő tandíj 13.000 euró, az egyéves angol nyelvű képzési program nyelvi követelményei (felsőfokú TOEFL nyelvvizsga vagy megelőző angol nyelvű diploma), és számonkérési rendszere azonban rendkívül szigorú. Mára ugyan a magyarországi MBA képzések köre jóval szélesebb, mint tíz éve, a kínálat azonban ezen a piacon még mindig nem akkora, mint a kereslet. Egy, megfelelő angol nyelvvizsga és különösebb tanulmányi követelmények nélkül megszerezhető üzleti MBA és PhD-képzés, mint amilyet az Econovum Akadémia kínált/kínál, ezért rengeteg okból igen vonzó, könnyebb utat jelentett a magyar elit egyes csoportjai számára.
Az Örülünk, Vincent? már egy 2011-es posztjában is utalt rá, sokak számára nyitott volt felelős pozíciókban a "Newport International University-n vásárolt MBA háromszáz dollárért". Hosszabb internetes kutatás után a különböző nyilvános életrajzok és cikkek alapján, Econovumon keresztül szerzett Newport University-s MBA-t és/vagy doktorit összesen 18, mai vagy egykori állami és üzleti vezető tüntetett föl (a név után a feltüntetett képesítések és az elfoglalt pozíció szerepel):
- Balogh Levente - "A Newport Nemzetközi Egyetemen (egyetemi képzés) szerzett másoddiplomát" - Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezető.
- Bátora László - "Econovum Akadémia, MBA képesítés" - BKV Zrt., gazdasági vezérigazgató-helyettes
- Devecz Miklós - "közgazdaságból a Newport Universityn doktorált" - 2013-tól az Miskolci Városi Közlekedési Zrt., vezérigazgató, 2005-2007: MÁV személyszállítási főigazgató
- Gerő Péter - "Newport University, USA, PhD program; Newport University, USA, MBA" - Gestor Rt. - Igazgatóság elnöke; megbízott oktató, Corvinus Egyetem Vállalkozások Pénzügyei Tanszék nappali mester-szak.
- Gyuricza Csaba - "Közgazdaságtudományi MBA, Econovum Akadémia - kitűnő minősítés" - 2012 óta a Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja.
- Hajós Katalin - "Newport International University, MBA diploma" - 1998-2013-ig az Aegis Méidaügynökség vezetője.
- Hárskuti János - "Makroökonómia, szabályozások, külföldi direkt befektetés és privatizáció Phd, Econovum Akadémia" - 2007-2010 Kereskedelmi és Pénzügyi Tanácsadó, Külügyminisztérium, jelenleg: Dél- és Kelet-Európai Igazgató, Aerospace International Group (légitársaság). Hárskuti az index.hu 2004-es információi szerint Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Draskovics Tibor "bizalmi embere" is volt már, akkoriban mint az ÁPV Rt. és a Budapest Airport felügyelőbizottsági tagja.
- Kis-Fleischmann Attila - "MBA képzés, Newport University/Econovum" - Állami Nyomda Nyrt., üzletfejlesztési és marketing igazgató.
- Koncz Zoltán - "Econovum Akadémia MBA oklevél" - 2011-től a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese.
- Lőkös László - "PhD képesítés az Econovum Egyetemen" - MÁV-Thermit Kft. ügyvezető igazgató.
- Quittner Gusztáv - "Newport International Univ. Sacramento CA. USA, MBA fok, Econovum Akadémia, PhD" - Office Depot Hungary, ügyvezető igazgató
- Sipos László - "ECONOVUM Akadémia közgazdász képzés" - Fidesz-KDNP, Kecskemét 12. egyéni vk. önkormányzati képviselője.
- Sós Lajos - "Newport University, tudományos vállalatgazdász (Ph.D.)" - 2001-2007 MAVIR Zrt. gazdasági igazgató, 2007-2008 MBF Földgáztároló Zrt. vezérigazgató-helyettes, 2008-2011MVM Paks Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettes, 2012-ben a Magyarországi Volksbank Zrt. energetikai főtanácsadója.
- Szabó Tibor József - "Econovum Akadémia, PhD fokozat" - Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Erdészeti Főigazgató.
- dr. Szakál László - "Econovum Akadémia, MBA" - M&S Informatikai Zrt. - vezérigazgató; korábban (2010-2011:Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., stratégiai vezérigazgató-helyettes)
- Szamos Alfonz - "Econovum Akadémia mester-közgazdász-képzés" - nyugalmazott főigazgató, Máv Zrt. Pályavasúti Főigazgatóság.
- Vainer, Dalibor - "Marketing Menedzsment MBA, Econovum Akadémia" - 2005-2008 marketingigazgató PepsiAmericas Hungary, 2012-től marketingigazgató, Dreher-SABMiller Hungary.
- Veisse István - "Master of Business Administration, Newport University ill. PhD of Business Administration, Newport University - 2006- Ügyvezető igazgató (Managing Director) Fire-Eater Hungária Kft.
Az Econovum tehát az életrajzok tanúságai szerint, rendkívül vonzóvá kifejezetten az itt végzett különböző OKJ-s felnőttképzések által kiadott, Newport University-s MBA és PhD miatt vált. Az intézmény keresettségét jól jelzik a céginfó adatai is, az azt működtető kft-vel kapcsolatban. Legeredményesebb évében, 2008-ban például az Econovum Akadémia - Professzorok Vezetőképző Központja Kft." 522 millió Ft árbevételt könyvelhetett el. Ugyanez az össze 2007-ben 484 millió, 2009-ben 331 millió, 2010-ben 240 millió, 2011-ben már csak 102 millió volt. A legsikeresebb évben a vállalkozásból 122 millió forint osztalékot vettek ki. Ezek az összegek egy csupán felnőttképzési akkreditációval rendelkező oktatási kft esetében kifejezetten kiugróan magasak.
Az Econovum lelke, Dr. Iványi Attila Szilárd, a Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Tanszékének docense. Több, két, azonos profillal, székhellyel és hasonló névvel rendelkező vállalkozás tulajdonosa is (Econovum Akadémia - Professzorok Vezetőképző Központja Kft., alapítva 1989-ben; VÁLLALATGAZDÁSZ AKADÉMIA Professzorok Felnőttképző és Coaching Intézete, alapítva 2008-ban), az előbbi kínálta oldalán a Newport University okleveleit. A Vállalatgazdász Akadémia honlapján viszont arról számol be, hogy az együttműködést már megszüntették, és csak felnőttképzéssel foglalkoznak.
Iványi nevén ezenkívül még egy cég van bejegyezve, ez az "Econovum - Iványi prof. és társai Gazdálkodó és Oktató Kft.", amely a heves megyei Kerekharaszton tartja székhelyét, és az econovum.hu webcímet is birtokolja. A sokoldalú Iványi Attila ebben a vállalkozásban a honlapja szerint agrárinnovációs tevékenységet folytat szántóföldi gazdálkodással és bérmunkaszervezéssel, és egy "Európai Uniós léptékkel mérve középméretű, 100% magyar tulajdonban lévő birtokon gazdálkodik". 2007-óta a Szent István Egyetem mintagazdasága, ez az az egyetem, amelynek Mezőgazdasági- és Környezettudományi Karát 2012 óta az Econovumon "diplomázott" Gyuricza Csaba vezeti. A Nemzeti Innovációs Hivatal pályázati archívuma szerint, az egyetem stratégiai partnerségével már ekkor nyert az Econovum 25 millió Ft. állami támogatást a Jedlik Ányos Program "Új fás szárú energiaültetvény technológiája és hasznosításának komplex kidolgozása teljes termékpálya mentén" alpályázatán, konzorciumban.
Nemrég ugyanez a gazdaság pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium alá tartozó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) nyert el 2013 első negyedévében 19 259 321 Ft-ot EU-EMGA területalapú támogatásaként. Az MVH az a hivatal, amelynek egyik vezetőjét 2013 októberében az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylésének ügyében letartóztattak. Mint ismeretes, a Vidékfejlesztési Minisztérium egyik főtanácsadója, Horváth László tiszteletbeli kazah konzul ugyancsak az Econovumnál szerzett MBA-t és PhD-t tüntette föl életrajzában.
Iványi Attlia Szilárd professzor tehát igen sokoldalúan sikeres ember. Felnőttképzési intézményének anomáliáit ugyan 2010 után megpróbálta mérsékelni, először a honlapján közölte az Econovum Akadémia, hogy a Newport University képesítései hivatalos címként Magyarországon nem használhatóak, a Vállalatgazdász Akadémia honlapján ehhez még annyit tett hozzá:
A nem akkreditált külföldi oklevél és tantárgyi melléklete az elvégzett tanulmányok dokumentálására szolgál. Nem használható a hazai Bologna-i rendszer, pl. tudományos Ph.D., fokozataként. Ugyanakkor Magyarországon a munkáltatók szakmai szempontok alapján, honosítási kötelezettség nélkül is figyelembe vehetik közgazdasági jellegű munkakörök betöltésekor. Intézménycsoportunkban korábban végzett Résztvevőinknek is a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) által akkreditált, a hazai Tanúsítványban megfogalmazott szóösszetétel szerinti programvégzettség, illetve képesítés használatát javasoljuk. Ez esetünkben a vezetői továbbképzés vállalatgazdász jellegét és szintjét, valamint sikeresen teljesített moduljait igazolja.
Tehát miközben Iványi és vállalkozása ma már csupán a felnőttképzés feltüntetését javasolja (nem volt ez mindig így, hét éve még PR-cikkben hirdette, hogy MBA-t nyújt), ezzel együtt azt állítja, a munkáltatók közgazdasági jellegű munkakör esetén, bármikor figyelembe vehetik képzéseit akár mint MBA, akár mint PhD-fokozatokat. A nyilvánosan feltüntetett, Newport University-s diplomák és doktorik meglepően nagy száma arra enged következtetni, ezt mind magáncégek, mind állami vállalatok előszeretettel teszik.
Ez pedig elég rossz hír mind azoknak, akik komoly, akkreditált MBA-t vagy közgazdasági PhD-t kínálnak, mind pedig azoknak akik komoly anyagi áldozatot és erőfeszítést hoztak egy ilyen fokozat megszerzéséért. Hiszen ezek szerint Magyarországon ennél jóval kevesebb is bőven elegendő ahhoz, hogy valaki döntéshozó pozícióba kerülhessen.
Tóth Csaba Tibor - Hava Nikita Vladimirovics