Országaink [M.o. és Oroszország] közötti jó kapcsolat jeleként az Aeroflot állami légitársaság felajánlott a vendégek utaztatására egy Szuhoj Szuperjetet.
Ez a kiváló idézet nem az 1952-es Szabad Népből való, még csak nem is "Színházcsináló" Kerényi úr induló lapjából szivárgott ki, nem az MTVA és nem is a Magyar Nemzet terméke, hanem a Lóczy Lajos Földrajzverseny tizedikes résztvevőinek kellett a második fordulóban egy ezzel induló szöveget kiegészíteni. A kiegészítendő szöveg erős indítását megelőzte egy kerettörténet, mely szerint magyar üzletemberek látogatják meg Reguly Antal útvonalát, (most figyelj!) a keleti nyitás keretében, a finnugor rokonok (!) és az orosz-magyar üzleti kapcsolatok miatt, ám az ukrán forradalom hatására hackerek (a gonosz forradalmárok?) kitöröltek néhány szót. Ezeket kell helyettesíteni.
A szöveg folytatása is tele van priceless pillanatokkal, illetve teljesen irreleváns kérdésekkel. Így rögtön az elején Tatárföld fővárosára kérdeznek rá, de előnyt élveztek azok is, akik a bevágásra ítélt "Európa és Ázsia határán" témakör jegyében orosz tagköztársaságokat (!) tanultak meg, megjegyzem, ez a birtokomban lévő, igaz, pre-Paksipaktum középiskolai atlaszban nem található meg. Voltak a földrajzhoz nem kapcsolódó kérdések, így az Izsevszki fegyvergyár neve (segítségként megtudjuk, hogy az AK-47-es tervezőjéről nevezték el), bár némely válasz leshető volt némi józan paraszti ésszel egy másik feladat térképéről.
Az oroszok által sem ismert orosz területek után következett "hazánk stratégiai szövetségese," legendary Kazahsztán, ahogy megtudhatjuk, hogy posztszocialista maradványkánt ma is dolgoznak magyarok az olajmezőkön. A történet szerint a két szakadár grúz terület, Dél-Oszétia és Abházia légtérellenőrzése kisebb riadalmat okoz. Nem tudom, milyen a dél-oszét légtérellenőrzés, de ezeket az államokat már a lefizetett óceániai államocskák sem ismerik el. A két terület szakadár mivoltáról nem esik szó.
Zárásként még egy volgai köztársaságot kell megnevezni. A feladatok között, ha ez nem lenne elég, további két kiváló feladat kapcsolódott az oroszokhoz. A feladatlap itt olvasható el, az említett feladat a VI.