A Szegedi Tudományegyetem hamarosan mérföldkőhöz érkezik, hiszen az intézmény működési szabályzatát a kancellári irányításhoz kell igazítani. A kiszivárgott tervezet szerint az egyetem szabad akarátából számol le autonómiával és az önállósággal, ráadásul olyan átalakítás körvonalazódik, amely az egész egyetemi döntéshozatalt gyökeresen megváltoztatja.
A Szervezeti és működési rendnek elnevezett dokumentum már az első oldalakon tisztázza, hogy a szegedi felsőoktatás miként viszonyul a 2011 óta zajló átalakításokhoz, az egyetem vonatkozásában nem számolva olyan idejétmúlt kifejezésekkel, mint az önállóan működő és gazdálkodó vagy az autonóm intézmény.
A tervezet tehát a törvény iránymutatásait követve megfosztja a rektort az eddigi igazgatási, gazdasági és belső ellenőrzési jogköreitől és a kancellárt gyakorlatilag az egyetem minden lényeges döntésével kapcsolatban egyetértési joggal ruházza fel. És a gyakorlatban kevés az olyan döntés, amelynek ne lenne valamilyen pénzügyi vonatkozása. Az egyetemi főtitkári pozíciója megszűnik, minden jogköre az új Igazgatásszervezési és Szolgáltatási Központ vezetőjéhez kerül, gyakorlatilag maga alá gyűrve az egyetem teljes igazgatási, jogi és humánpolitikai feladatait, kancellári hatáskörbe emelve ezzel minden kinevezésessel vagy foglalkoztatással kapcsolatos döntést.
És a HÖK?
A új szabályzatterv alkotói csak ennél a területnél mutattak mértékletességet. Bár kancellár egyetértése nélkül gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol önálló döntést lehetne hozni, nem meglepő módon a HÖK az új rendszerben is forró krumpli, hiszen érdekképviseleti szervként az egyetem vezetésétől függetlenül kell hogy működjön. Az egyetlen kérdés, amelyben a kancellár döntéseivel szemben egyetértési jogot lehet gyakorolni az a EHÖK Irodavezető kinevezése.
Információnk szerint a Dékáni Kollégium múlt héten csütörtökön kapta kézhez az anyagot, hogy azt hétfőre, azaz 4 nap alatt véleményezze. A Kollégium részéről tapasztalt heves ellenállás miatt a Szenátus következő, március 2-i ülésének napirendjében mint munkaanyag szerepelni fog, de minden jel szerint a döntést halasztani fogják.
A tervezet:
(Szalai Balázs)