SPAM WAR: Amikor nem hagy békén az ELTE

2013. 08. 02. 12:00 - Prinz Dániel

Hosszú ideje harcol alma materével egy ismerősünk. Azt szeretné két éve sikertelenül elérni, hogy az ELTE hagyja már békén a hírleveleivel. Spam war: ahol vér nem folyik, csak rengeteg email.

Én vs. ELTE Karrierközpont hírlevelei, avagy a lehetetlen leiratkozási kísérlet
 
Szóval az egész ott kezdődött, hogy az ELTE hallgatójaként automatikusan kaptam az ELTE Karrierközpont leveleit. Mikor befejeztem tanulmányaimat ezen felsőoktatási intézményben, úgy ítéltem meg, többé számomra ez a hírlevél nemigen lesz hasznos, így hát leiratkoztam róla, pontosan 2011. augusztus 3-án. A kapott visszaigazoló email már önmagában egy kicsit zavaros volt, ugyanis az hagyján, hogy a címzett nevét nem sikerült beírni az egyenletbe, így a megszólításból egy könnyed 'Kedves!' felkiáltás lett, de ráadásul a levél alján ott virított a 'leiratkozáshoz kattints ide!' link, ami ezen kontextusban enyhén értelmetlennek tűnt. (Most utólag már azon se lepődnék talán meg, ha a leiratkozást visszaigazoló emailről is le kéne iratkozni, de 2 évvel ezelőtt még nem voltam ennyire borúlátó, és az ügyet lezártnak tekintettem.)
 

 
Egészen addig, amíg nem kezdtem ismét az ,,ELTE Karrierközpont" feladótól ,,hírlevél" tárgyú emaileket kapni. Úgy rémlik, egy ideig törölgettem őket, egy ponton, ugyan nem szívesen, de szpemnek jelöltem a feladót, remélvén, hogy a probléma megoldódik. Ezen okból kifolyólag ez az időszak nem bővelkedik tárgyi bizonyítékokban, ami miatt elnézést kérek az olvasóktól, de ígérem, az utóbbi pár hónap dokumentumai karpótolnak ezért a kiesésért.
 
Nem tudom, hogy az ELTE Karrierközpont hogyan írja felül a GMail szpemjelölését, de továbbra is az inboxomban landoltak a levelek, és kezdett kicsit elegem lenni a dologból. A 2013. május 7-i hírlevél kézhezkapásánál még higgadt fejjel úgy döntöttem, jól van, megpróbálok még egyszer leiratkozni. Na és itt ért az újabb kellemetlen meglepetés: ez a hírlevel nem tartalmazott leiratkozási opciót.
 
 
Ekkor már kezdett elegem lenni ebből a történetből, és enyhén ingerült hangnemben értesítettem őket emailen és Facebookon is vétsegükről.
 
 
Választ nem kaptam.
 
Telt-múlt az idő, és már épp kezdtem élvezni a 2 hetes hírlevélmentes időszakot, amikor is május 23-án megérkezett az újabb gyöngyszem, ,,Kommunikációs tréning és szóvivői, sajtóreferens tanfolyam" címmel. És itt derült ki, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kéretlenül volt bombázva ezekkel a számomra teljesen érdektelen, szpemnekjelölhetetlen emailekkel. A következő elképesztő beszélgetés zajlott ugyanis le a levlistán: 
 
 
Az üzenetekből világosan kirajzolódik az az indulat és tehetetlenség, ami engem is hatalmába kerített: mi az istenért nem lehet erről a nyomorult hírlevélről leiratkozni? Végső elkeseredésemben összeszedtem minden erőmet, és még egyszer utoljára nekifutottam: bejelentettem az ELTE Karrierközpontot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, a kéretlen hirdetést bejelentő űrlapon, június 12-én, majd erről később (2 újabb hírlevel után) írtam egy levelet az ELTE Karrierközpont minden létező emailcímére (meglepő módon 3 különböző mailcímről bombáznak minket, karrierkozpont-hirlevel@listbox.elte.hukarrierhirlevel@hoknet.elte.huhirlevel@karrier.elte.hu). 
 
 
Ezt a levelet végül nem bírták szó nélkül hagyni, és a következő választ kaptam:
 
 
Vagyis, az ELTE és az ELTE Karrierközpont annyira rossz anyagi helyzetben van, hogy nem tudnak egy levelezőlistát karbantartni. Ilyen van? És ez mentesíti őket törvényi kötelezettségeiktől? Kéne egy kis jogászi segítseg ezt kibogozni, ugyanis én csak találgatok. Gyanítom, hogy a hírlevelek igazából nem minősülnek kereskedelmi célúnak és ezáltal nem tekinthetőek igazán szpemnek, azonban mégsem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy illegálisan tárolnak rólam személyes adatot, ugyanis én megvontam az engedélyemet, idestova 2 éve. Márpedig a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról kimondja, hogy:
 
14. § Az érintett kérelmezheti az adatkezelőnél
a) tájékoztatását személyes adatai kezeléséről,
b) személyes adatainak helyesbítését, valamint
c) személyes adatainak - a kötelező adatkezelés kivételével - törlését vagy zárolását.
Nem bírom ki, hogy azt a rosszmájú megjegyzést lenyeljem, hogy ha volt ideje valakinek ezt a szép hosszú emailt begépelnie számomra válaszként, ezalatt nem lehetett volna inkább manuálisan klikkelgetve párszáz emailcímet kitörölni a címlistából?
 
Természetesen július 23-án újfent megleptek egy hírlevéllel.
 
Úgy néz ki, ki kell húznom szeptemberig, amikor is a honlap újraindulásával remélhetőleg már ténylegesen lehetséges lesz leiratkozni, ahogy kedvesen ígérik. Ha szeptember elsején ez megtörténne, akkor pusztán 760 napos csúszással teljesítették leiratkozási kérelmemet. Már jobban várom, mint a karácsonyt.
 

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá' minket a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr265436857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zaza42 2013.08.02. 16:42:27

A ravatalos módszer is megvolt?
bash.hu/1

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.08.04. 10:11:40

Sztem egyszerűen jelöld meg spamként, ha jó a postafiókod, többet nem látsz tőlük levelet.

Közösségek

süti beállítások módosítása