„Piacot élénkít” a szegedi HÖK

2013. 10. 21. 09:00 - Átlátszó Oktatás

hok-cegek_bloghu_.jpg

Törölték az adószámát és lecserélték az ügyvezetőjét annak a cégnek, ami a szegedi hallgatói önkormányzathoz kötődő Törpe kocsmát is üzemelteti. Tavaly hasonló körülmények közt szűnt meg a SZTEage nevű HÖK-ös szórakozóhely, hárommilliós tartozást hagyva hátra. Összegyűjtöttük a részleteket és megnéztük, milyen üzletekben érdekelt az SZTE hallgatói önkormányzata.

Tavaly decemberben nyílt meg a Törpe nevü vendéglátóhely a szegedi Kossuth Lajos sugárúton, szomszédságában pedig külön bejárattal, külön pulttal, de ugyanazzal a működési engedéllyel a Pöcike bisztró. A hely üzemeltetője az FR 1968 Kft., ami a H. M. Vagyonkezelő Kft. tulajdonában áll. Mindkét cég ugyanarra a címre, a Szentháromság utca 34. szám alá van bejegyezve, ahol az EHÖK irodája működik.

H. M. Vagyonkezelőt három alapítvány birtokolja.

  • Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke személyesen Török Márk EHÖK elnök, de az Átlátszó.hu írása szerint a másik két tulajdonos alapítványt is ő hozta létre.
  • JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítvány jelenlegi kuratóriumi elnöke Kalmár Zoltán, aki a Zeneművészeti Kar hallgatói önkormányzatát vezette. Kalmár Polgár Zsuzsannát, a bölcsészkar korábbi HÖK elnökét váltotta az alapítvány élén.
  • Jövő Felsőoktatásáért Alapítványban Keresztes Ábel tölt be vezető tisztséget. Ő egyben az EHÖK Jogsegélyszolgálatának vezetője, korábban pedig a jogi kari HÖK elnöke volt. Elődje az alapítvány kuratóriumi elnökeként és a jogsegélyszolgálat koordinátoraként egyaránt Lutz Gábor volt.

Az év elején az FR 1968 Kft. néhány hónap erejéig megpróbálkozott a Nemestakács utcai Alagút söröző működtetésével is. A hely programszervezője Korneth Tamás, az EHÖK rendezvényszervező- és kulturális bizottságának tagja volt. A hallgatói önkormányzat a gólyatáborba jelentkezőknek is figyelmébe ajánlotta a Törpét - a Facebook alapú rendszer csak akkor engedte a jelentkezést, ha tucatnyi más oldal mellett a kocsmát is lájkolták az elsősök.

Ótvaros nagyot terelt tehát Török Márk, amikor a Délmagyarország megkérdezte arról, hogy mit tud az FR 1968 Kft. tevékenységéről. Az EHÖK elnök ezt válaszolta: „Nem vagyok a kérdésekben illetékes, azt javaslom, hogy kérdezd meg a vezetést. Az EHÖK-iroda 'címe' ugyanakkor egy 3000 négyzetméteres iroda és társasház, ami nincs az EHÖK tulajdonában. Általánosságban a hallgatói vállalkozásoktól azt remélem, hogy a hallgatók által preferált piaci szegmensekben élénkítsék a kínálatot, erősítsék a versenyt, és legyen árcsökkentő hatásuk”.Török korábban bloggereinket is megkereste, hogy jelezzük, nincs érdekeltsége szórakozóhelyekben, mert semmi kedve perelni”.

H. M. Vagyonkezelőnek más vállalkozásokban is van érdekeltsége.

  • A cég a Szegedi Tudományegyetemmel közösen birtokolja az Universitas-Szeged Nonprofit Kft.-t. Ez kisebb büfék, valamint az SZTE ajándék- és jegyzetboltja mellett a legjelentősebb egyetemi szórakozóhelyet, a JATE Klubot is üzemelteti.
  • H. M. Vagyonkezelő résztulajdonosa a GG-Central Kft.-nek is, ami a Retro nevű diszkót üzemelti. Ebben a vállalkozásban a másik tulajdonos a legfelkapottabb szegedi szórakozóhely, a Sing Sing egyik üzemeltetője.
  • A H. M. Vagyonkezelőé még a Ponty-Média Kft. is, ami a HÖK „médiabirodalmának” központi elemét jelentő PartyPonty weboldalt működteti, de ez alá terelik be a teljes HÖK-ös sajtót is.
  • Nem utolsósorban a H. M. Vagyonkezelő „portfóliójába” tartozik a felszámolás alatt álló XEP Nonprofit Kft. is, ami a tavaly nyáron bezárt Kölcsey utcai SZTEage szórakozóhelyet működtette. A cég szintén az EHÖK iroda címén volt bejegyezve, ügyvezetője Apró Gergő volt. Miután több milliós tartozást halmoztak fel, a XEP székhelyét egy ásotthalmi tanyára helyezték át, Apró Gergő pedig távozott a cég éléről.
  • Ekkor alapították meg az FR 1968 Kft.-t, aminek irányításával újra Apró Gergőt bízták meg.

Az utóbbi vállalkozás már februárban kapott egy százezres bírságot a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól „bejelentés elmulasztása” miatt, júniusban pedig a NAV Csongrád Megyei Adóigazgatóságának hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el a cég ellen. Az FR 1968 Kft. adószámát szeptemberben törölték, Apró Gergő pedig ismét felállt az ügyvezetői székből, átadva a helyet a Törpe egyik pultosának.

Kíváncsian várjuk a következő próbálkozást „a kínálat erősítésére” és „a verseny élénkítésére”.

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr575590260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása