Ki kapjon és ki ne kapjon ösztöndíjat, ez itt a kérdés. Aki ingyenkredites kurzusokkal tömi magát, többet érdemel, mint aki csak 25 kreditet végzett el, de azt színötösre? Egyáltalán kapjon-e több pénzt az, aki harmincnál több kreditet teljesít egy félévben? A zsenikkel egy csoportban kevesebb pénz jár? Mai vendégszerzőnk, Ván Bálint a tanulmányi ösztöndíjrendszerek három típusát járja körül.

Kredittel súlyozott átlag

(BCE, ELTE ÁJK)

Ezek a karok az alábbi képletet használják a hallgatók közti sorrend felállítására:

Ahol a súly a fontosabbnak ítélt tárgyaknál egy nagyobb számot jelöl.

Ez az értékelési rendszer kétféleképpen is igazságtalan. Egyrészt nem jutalmazza, ha valaki több kurzust végez el. Másrészt nem jutalmazza, ha valaki nehezebb kurzusokat végez el. Szerintem mindkét hiányosságnak van valós hatása. Tehát vannak, akik azért nem vállalnak be több kurzust, mert félnek, hogy az nagyon lerontaná az átlagukat. Illetve vannak, akik hasonló okokból könnyebb kurzusokat választanak, annak ellenére hogy például egy nehezebbnek a témája jobban érdekelné őket.

Teljesített kredit és érdemjegy arányos értékelés

(BME GTK, BME GPK, BME KSK, BME TTK, BME VBK, BME VIK, ELTE IK, ELTE TÓK, ELTE PPK, ELTE BTK, SZTE)

Ezekben az értékelésekben az a közös, hogy a jobb érdemjegyek mellett díjazza azt is, ha egy hallgató több kreditet teljesít, mint az átlag. Ezt különböző módokon teszi. Az esetek többségében egy átlaghoz hasonló számot használnak, azonban a nevezőben a félévenkénti ajánlott teljesítendő kredit (30) szerepel.

Ez a fajta számítási mód kiküszöböli azt a problémát, hogy két ugyanolyan átlagú, de különböző számú kreditet teljesítő hallgató ugyanannyi ösztöndíjat kapjon. A másik probléma, hogy különböző nehézségű kurzusok teljesítése ugyanannyit ér, megmarad. Talán még erősödik is, hiszen nagyobb lesz az ösztönzés, hogy a hallgató felvegyen még néhány „ingyenkredit” kurzust, amiket nevetségesen kevés készüléssel, az előadásokra való bejárás nélkül is könnyedén lehet teljesíteni. Az ösztönzés azért lesz erősebb, mint a sima átlagnál, mert egy ingyenkredit kurzus teljesítésével nemcsak az átlag, hanem a teljesített kreditek száma is javul. Tudomásom szerint ilyen ingyenkredit kurzusok a legtöbb egyetemen léteznek.

Tanegységenkénti értékelés

(BME ÉPK, BME ÉMK, ELTE TáTK, ELTE BGGyK, ELTE TTK)

Ezeknek a rendszereknek az a jellemzője, hogy az ösztöndíjkeretet szétosztják a tanegységek (kurzusok) között, elsősorban a kreditértékkel és a hallgatók számával arányosan. Tehát például az Alvástudományi Kar kap fél millió forintot, hogy tanulmányi ösztöndíjként szétossza hallgatói között. A Szundikálás II kurzus ebből tízezret kap, figyelembe véve, hogy 7 kreditet ér és 6-an vették fel ebben a szemeszterben. Az összegeket aztán az adott kurzus résztvevői között osztják szét, az adott kurzuson elért eredmény alapján. Példánkat folytatva a Szundikálás II vizsgán ketten megbuktak, egyvalaki kettest kapott, ketten hármast, egyvalaki pedig ötöst. A karon használt algoritmus a tízezer forintból ötezret a legjobbnak, két-két ezret a hármasoknak, egyezret a kettesnek oszt ki, a bukottak nem kapnak semmit. A hallgatók teljes ösztöndíját az általuk hallgatott kurzusokon megszerzett pénzek összege adja ki. Mivel a kormányrendelet szerint maximum a hallgatók fele kaphat tanulmányi ösztöndíjat, ezért a végén még az összességében keveset kapó hallgatókét arányosan szétosztják a jobbak között.

Ebben a rendszerben nem lép fel egyik korábban említett probléma sem. Ha több kurzust végzel el, több ösztöndíjra számíthatsz. Mivel a teljesítményedet a kurzust felvevő többi hallgatóéhoz mérik, a könnyebb kurzusokat teljesítők nem fognak aránytalanul több ösztöndíjat kapni.

Felmerül azonban egy újabb igazságtalanság. Ha sok zseni közé kerül valaki, akkor ebben a rendszerben kevesebb pénzt fog kapni, mintha a bukdácsolók csoportjában lenne, miközben ő maga ugyanannyit tanult, vagy ugyanolyan jegyet ért el. Véleményem szerint ez nem olyan fontos probléma, mint a másik kettő, ugyanis kevésbé módosítja a hallgatók viselkedését. A hallgatók nem mindig tudják előre leendő kurzustársaikról, hogy milyen jó tanulók, például elsőévesen biztosan nem. Azoknak is, akik felismerik, hogy az adott csoportban sok a jó tanuló és ez számukra pénzbeli hátránnyal járhat, sokszor vannak fontosabb szempontjaik. A kurzus időpontja, az oktató személye általában fontosabbak, elsősorban azért, mert nincsen szó túl nagy összegekről. Tehát én a három bemutatott ösztöndíj kiosztási típus közül a tanegységenkéntit tartom a legigazságosabbnak és éppen ezért a legjobbnak is.

Van véleményed arról, hogy melyik módszer lenne a legjobb? Észrevettél olyan problémát, amit nem említ a bejegyzés? Van jobb ötleted, hogyan kéne mérni a tanulmányi teljesítményt? Hiányolod a saját egyetemed a felsorolásból? Írd meg kommentben!

Tervezem, hogy részletesebben is foglalkozni fogok a bejegyzésben tárgyalt kérdésekkel. Jelenleg (természetesen névtelen) Neptun illetve ETR adatokat próbálok szerezni, hogy azok megvizsgálása után a bejegyzésben szereplő „Véleményem szerint…” típusú mondatokat kicserélhessem „Az adatok azt mutatják, hogy…” típusú mondatokra. Ha tudsz valahogyan segíteni ezek megszerzésében vagy mással a kutatásban, esetleg te is foglalkoznál/foglalkoztál már ilyen vagy hasonló kérdésekkel, írd meg a vanbalint@gmail.com-ra!