Véleménycikk következik két vendégszerzőnktől, Lolkától és Bolkától.
Őszintén szólva nagyon meglepődtünk, amikor elolvastuk Németh Ádám Géza „elemzését” Frivaldszky János jogelmélet tankönyvéről. A szerző ugyanis épp azon lepődött meg őszintén, hogy egy katolikus egyetem tankönyvében olyasmiket írnak, ami ma már nem „polkorrekt”: például a „genderfeminizmus családdekonstrukciós programjáról” illetve arról, hogy miért nem helyénvaló a melegházasság.
Hála Istennek ilyesmiket ma még le lehet írni, elvileg dúl a szólásszabadság, vagy mi – bár úgy tűnik, ilyen eretnek gondolatokat jobb, ha előre a nagy médiamegbotránkozás tudatában vet papírra az ember. Ami nem helyes – és ebben Németh Ádámmal maximálisan egyetértünk –, hogy egy tankönyv pusztán ebből áll. A katolikus természetjogon alapuló elmélet ugyanis egy nézőpont, ami egy normális tankönyvben kaphatna egy fejezetet a többi tizenvalahány mellett, de nem kellene, hogy erről szóljon az egész jogelméletnek nevezett tárgy. Az utóbbi időben viszont erről szól, és bizony, a tankönyv hallgatókat is eléggé megviseli: a cikket olvasva több érintett is tisztelettel adózott Németh Ádámnak, amiért elolvasta a könyvet, ők ugyanis ezt nem tették meg, hanem valami kidolgozottból készültek a vizsgára.
Talán azon is meglepődne Németh Ádám, hogy Frivaldszky könyvéért a Pázmányon sem rajong mindenki: a bölcsészkar egy szemináriumán ellenpéldájaként mutatták be a felvilágosult, XXI. századi keresztény szellemiségnek. Ez jellemző a piliscsabai kampusz légkörére, ugyanis sok általánosan kötelező tárgy foglalkozik a kereszténységgel, de a legtöbb kurzuson ezt nem erőltetik. Nem a térítés vagy az ítélkezés a fő szempont, hanem a széles látókör biztosítása, amire Frivaldszky könyve éppen nem jó: teljesen egyoldalú és még a katolikus egyház által is régen túlhaladott hangnemben íródott.
Persze most nem érdemes azon rugózni, hogy minek egyáltalán tankönyv a jogelmélethez, hiszen az ilyen „bölcsész”-tárgyakhoz egyszerűbb lenne egy szakirodalom-lista, de ha már valaki tankönyvet akar írni, akkor vegye szépen végig az összes főbb irányzatot – akár szimpatizál vele, akár nem. Frivaldszky tanár úr viszont – ez előadásaiból is látszik – meg van róla győződve, hogy nincs más út, csak az Isten útja, meg a családé, és nagyon elhivatott abban, hogy erről a hallgatókat is meggyőzze. Persze remélhetőleg ezek a hallgatók azért mentek a Pázmányra, mert 1. nem vették fel őket az ELTE-re, 2. ha nem is hívő katolikusok, de legalábbis nem megrögzött ateisták, ezért annyira talán nem zavarja őket, ha néha ilyesmiről hallanak.
Egyébként a Pázmányon más tanárok – például az antifeminizmusáról „hírhedt” Tamási Erzsébet – is szoktak a véleményükről beszélni órán. A különbség csak az, hogy Tamási azt mondja: „én így gondolom, maguk meg vagy egyetértenek, vagy nem”; Frivaldszky viszont „ex cathedra” kinyilatkoztat. Azt mindenképp ajánljuk Németh Ádámnak, hogy ha a könyv esetleg nem okozott volna neki katarzist, üljön be egy jogelmélet előadásra. (Ennek során arról is meggyőződhet, hogy a mégoly egyoldalú állítások azért nem nélkülözik teljesen a tudományos alapot.) A szerzőt afelől is szeretnénk megnyugtatni, hogy az átmenéshez, de még az ötöshöz sem szükséges a könyv hűséges és alázatos visszaböfögése, legalábbis a tanszék oktatóinál általában, bár Frivaldszkyhoz még nem volt szerencsénk vizsgán.
Egy valamit azonban tudnia kell Németh Ádámnak és minden olvasónak, aki a cikkét olvasva háborogni kezdett, hogy miféle agymosás folyik az egyházi egyetemen: Frivaldszky óráján kívül egyetlen kurzuson, még kánonjogon sem találkoztunk olyan tanárral, aki rá akarta volna erőltetni a véleményét a diákokra. Összességében kifejezetten objektív az oktatás a Pázmányon – objektívebb, mint egyes állami szakokon – és a többi elméleti órán a baloldali elméletek ugyanúgy szerepelnek a tananyagban, mint a konzervatív vagy keresztény megközelítés.
Megnyugtatjuk Németh Ádámot: a Pázmányon nincsen helye a kirekesztésnek, ez szerencsére igen ritka jelenség mind a tanárok, mind a diákok körében. Persze, hogy egy katolikus egyetem oktatja a saját szellemiségét, de senkit sem ér hátrány, ha éppen nem hívő, vagy nem ért egyet az egyházi nézetekkel. Mint egyetem, a Pázmány is egy tudományos közeg, ahol nem fenyeget senkit az inkvizíció a nézetei miatt. Nem égetik máglyán a melegeket, és nem locsolják szenteltvízzel a betévedőket a kapuban. A hallgatóitól csak annyit vár el vallási téren az egyetem, hogy ha már az állam mellett az egyház is pénzt fordít az oktatásra, akkor néhány alapvető ismeretet sajátítsanak el a diákok a katolikus tanításról. Cserébe viszont az intézmény a saját falai között tanítja a legvadabb egyházellenes nézeteket is.
Érdekességképpen; míg a Pázmány nem várja el az egyház szeretét, vagy fennhatóságának elismerését, egy neves, állami művészeti egyetemen általánosan érvelnek az ateizmus mellett, és az ELTE bölcsészkarának egyes tanszékein is nonszenszként emlegetik a vallást. Ez legalább annyira káros, de ettől még ugyanúgy a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába esik, mint Frivaldszky tankönyve.
