A szegedi egyetemi oligarchia beveszi a városi önkormányzatot is?

2014. 10. 09. 15:44 - eszbé

Címkék: szte Török Márk

szehke.png
 Sötét lóként került be a  Szegedi Egyetemi Hallgatói Kulturális Egyesületet (SZEHKE) a szegedi önkormányzati választások versenyzői közé. Gyors kutakodásunk során kiderült, hogy a jelöltek eddigi életpályája finoman szólva sem nélkülözi a SZTE EHÖK-öt és környékén kinőtt vállalkozásokat. Tovább keresgélve még szorosabb kapcsolatra bukkantunk, a jelöltek egymást váltják az EHÖK Felügyelő bizottságában.  Egyre kevésbé tudjuk eldönteni, mit is akar a csapat ezen a választáson.

 A SZEHKE-t a bírósági nyilvántartás szerint az Apáthy István Kollégium címére jegyezték be, ezzel kapcsolatban Szabó Gábor rektor kérdésünkre leszögezte, belső ellenőrzést rendelt el, amelynek célja, hogy történtek-e az egyesülettel kapcsolatan az SZTE részéről szabálytalanságok. Kezdeményezte tovább az egyesület telephelyének áthelyezését az SZTE-en kívülre, mivel a történtek alapján az negatív kihatással lenne az intézmény imidzsére. De vizsgálódik a jelölő szervezettel kapcsolatban a Szegedi Ügyészség is. A 2012-es beszámoló elmaradása miatt bekérte az egyesület papírjait a Szegedi Járásbíróságtól.

 Sem a jelölő szervezet és sem a indulók részéről nincs érdemi információ arra vonatkozóan, hogy mit is keresnek a szavazólapon. A blog.hu-s oldaluk nem tartalmaz posztot, az indulók facebook oldalán nyomokban sem találni információt közhatalmi törekvéseikkel kapcsolatban. Az egyesület facebook oldala tátong az ürességtől, ennek ellenére egy hét alatt több, mint nyolcezer like-ot gyűjtött össze. A statisztikák szerint leginkább az isztambuli 18 és 24 év közötti fiatalok rajonganak a semmiért. Screen Shot 2014-09-16 at 09.27.46.png

Polgármesterjelöltek álláspontjai

Körkérdést intéztünk az összes jelölt felé, mi az álláspontjuk a HÖK környékéről kinőtt jelölszervezetről. Választ az LMP és a Jobbik indulójától kaptunk.

Málovics Görgy, az LMP polgármesterjelöltje szerint jelenleg nincs az SZTE-n demokratikus hallgatói érdekképviselet, az EHÖK és kari HÖK-ök Török Márk elnök által már-már totálisan, kontroll nélkül uralt üzleti-hatalmi gépezet eszközei. Egy választáson már a jelöltállítás is komoly pénzt és/vagy szervezettséget igényel, álláspontja szerint ez is SZTE EHÖK-ös/HÖK-ös jelenlétre utal. Úgy véli, ez felveti akár az egyetemi hallgatói adatbázisok használatának gyanúját is.

Tóth Péter, a Jobbik polgármesterjelöltje szerint a szegedi példa is rávilágít arra, hogy a politikai pártok cenzúrája az egyetemeken, főiskolákon, egy pénzügyi érdekeken alapuló gátlástalan opportunista politikát folytató vezetői réteg kialakulásához vezetett, amelynek a törvényes felügyeletét az állam sem látja el.

Mindegy, csak valahová beválasszák

 Az SZEHKE indulóit erősíti Mezei Csaba József, aki éveken keresztül a EHÖK Felügyelő bizottságának (FEB) tagjaként bonyolította a HÖK választásokat. Az aláírásgyűjtés idején az EHÖK honlapján még ebben a tisztségben szerepelt. Cikkünk megosztásra került a bölcsészkari facebook csoportban, ahol a HÖK-ös adminsztrátorok többször is megpróbálták kitörölni, majd ők maguk cáfolták, hogy még ebben tisztségben lenne. Elmondásuk szerint még a tavaszi félévben megszűnt a jogviszonya, pár órával később az EHÖK le is vette a nevét FEB oldaláról. Szerettük volna megtudni, hogy pontosan mikor és milyen okból szűnt meg Mezei Csaba József FEB tagsága, de Szabó Gabriella FEB elnök a cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre. Mezei azóta sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat és felkerült a szavazólapra, bizottsági helyét pedig Bakró-Nagy Róbert vette át. Az új FEB tag szintén nekivágott az aláírásgyűjtésnek az 1-es választókerületben, de a választási bizottság több kör után jogerősen is elutasította a nyilvántartásba vételt.

 A választásokon induló SZEHKE jogelődje a Szegedi Egészségügyi Felsőoktatási Hallgatói Egyesület (SZEFHE) anno a hallgatókért működő egyesület volt amit, azért hoztak létre, hogy a hallgatóknak szervezett programokat (diáknapok, gólyabál, Medikus Kupa, stb.) lebonyolítsa és a szükséges pénzeket előteremtse és kezelje. Az egykoron közel ötezer hallgatót tömörítő egyesület arról lehet emlékezetes, hogy a SZOTE Klub is hozzá kötődött. Mikor elmaradtak az osztalékok a nyereségből a SZEFHE próbált új forrásokat találni, így megnyílt az ÁOK alagsorában működő Pulzus kávézó. Az egykori egyesületi vezetés nem akart konfrontálódni, új vezetőség lépett a színre, Mokán Péter ÁOK HÖK elnök és Bitay Zsolt személyében, akik Török Márk szűkebb köréhez tartoztak. Később Mokán Péter az EHÖK gazdasági alelnöke is lett.

 Az új vezetés  nekiment a klubnak, ekkor vezényeltek több tucat hallgatót papírcsuklyában a SZOTE  bejárathoz, az elmaradt osztalékokért tüntetve, az indok az volt, hogy ez a “hallgatók pénze”. Benke Csaba SZOTE üzletvezető az akkori lehetetetlen helyzetről a Hír Tv-nek is nyilatkozott. A háttérben ekkor már zajlott a SZEFHE átszervezése. Kiléptették a régi tagokat és hallgatókat, létrehozták a SZAHE-t (Szent-Györgyi Albert Hallgatói Egyesület) és akit lehetett átléptettek. A tagok felé azt kommunikálták, hogy egyszerű névváltoztatás lesz, az egyesület azóta is működik, bár rendesen megcsappant forrásokkal. Ugyanis a SZEFHE tulajdonjogára a SZOTE klub vezetőjének, Benke Csabának elővásárlási joga volt, ezért mentettek át “majdnem mindent” a SZAHE-ba, a Pulzus kávézót például nem. Hogy ne legyen szükség adásvételre Benke megkerülésé miatt, átalakult az alapszabálya a SZEFHE-nek, és nem csak az egészségügyes, hanem minden hallgató beléphetett. Így került a SZEFHE közelébe a mostani választásokon a 2-es választókerületben induló Mezei Csaba is (aki ma az ügyvezetője a Pulzus Nonprofit Kft.-nek és amely cég ellen több végrehajtás is folyamatban van). Screen Shot 2014-10-09 at 13.24.16_2.png

 Miután a régi tagok kikerültek az egyesületből, illetve egy EHÖK közeli érdekcsoport beférkőzött, lehetőség nyílt az átszervezésre és átnevezésre, így alakult meg a mostani SZEHKE. Az egykor a hallgatók érdekeit szolgáló, kulturális programjaikat támogató szervezetet, amely hallgatókra fordítandó milliókat kezelt, átalakítva elindították átlátható cél nélkül a választásokon. A mai napig a SZEHKE a többségi tulajdonosa a Pulzus kávézó üzemeltetőjének. Az orvos hallgatók körében csak “zombinak” nevezik az egyesületet, mert kiüresedett a tagság, de a tulajdonjogok ottmaradtak az új vezetőségnek.

 Már korábbi cikkünkben is említettük, a szehke.hu domain adminisztrátora Rózsa Dániel, az egyetemi hallgatói önkormányzat programozója. Tovább kutakodva kiderült, hogy a domain levelezési szolgáltatását az EHÖK-höz szorosan kötődő a Ponty-Média Kft. (PM) biztosítja. Korábban több adatigénylésben szerettük volna megtudni, hogy a PM milyen kapcsolatban áll az egyetemmel és az annak tulajdonában lévő Universitas Nonprofit Kft-vel, de eddig próbálkozásaink rendre nem jártak sikerrel. Eddig.

 A Ponty Média Kft. mögött a HM Vagyonkezelő Kft. áll, egykori és jelenlegi hökös vezetőkkel. A HM Vagyonkezelő Kft. tulajdonosa “A Jövő Felsőoktatásáért Alapítvány”, akinek a kuratórium elnöke az EHÖK jogsegély szolgálatának vezetője, Keresztes Ábel, másik tulajdonosa “JABE a Hallgatókért Kiadói Alapítvány”, kuratóriumi elnöke az ZMK HÖK egykori elnöke, Kalmár Zoltán. A vagyonkezelő legizgalmasabb tulajdonosa a Szegedi Tudományegyetem Hallgatóiért Közhasznú Alapítvány, kuratóriumi elnöke Török Márk, az EHÖK elnöke. Mindegyik vállalkozás és szervezet különböző egyetemi címekre vannak bejegyezve

 

Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (4,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlatszooktatas.blog.hu/api/trackback/id/tr816774989

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gödöllőn átverik a választókat 2014.10.10. 16:48:53

  A Gödöllői Lokálpatrióta Klub pártoktól független civil alakulatnak kíván látszani, bár bevallom semmilyen alapító okiratot, vagy ehhez hasonló nyilatkozatot nem tudtam fellelni a neten róluk, hogy vélekedésemet megerősíthessem, vagy cáfolhassam. Gé...

Trackback: Becstelen keresztények 2014.10.10. 16:48:37

  Egy sincs köztetek, aki erkölcsösen vállalni merné, hogy a gödöllői Lokálpatrióták közt indul a 2014-es helyhatósági választásokon KDNP tagként? Pedig a képen látható tizenegy emberből legalább két ilyen becstelen ember van. Azon sem árt elgondolni,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Közösségek

süti beállítások módosítása