Kivándorlás pro és kontra - interjú a Menjek/Maradjak rendezőjével

2013. 07. 05. 14:00 - Átlátszó Oktatás

Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a drasztikus méretű kivándorlás. Egyes felmérések szerint ma már minden hetedik fiatal tervezi, hogy külföldre költözzön, míg tavaly egy Hódmezővásárhelynyi, addig idén már egy Eger méretű városnyi ember költözött ki Németországba. London pedig az ötödik legnagyobb magyarlakta hely a világon.

Három magyar fiatal a kivándorlásról forgatott filmet. A Menjek/Maradjak című dokumentarista mű készítői maguk is fiatalok, akik az egyik legfontosabb kérdésnek tartják a kivándorlást, ezért a stáb, Józsa László, Imre Loránd Balázs, és Hernáth Csaba egy egész sorozatot tervez a témáról. Az első, napokban közzétett new yorki Pilot epizódról és a jövőbeli tervekről a film rendezőjét , Imre Loránd Balázst kérdeztem.

 

Tovább is van!

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

LMBTQ emberek az oktatásban 3. - Lehel, a kutató

2013. 07. 05. 12:00 - Prinz Dániel

Címkék: felsőoktatás pride

Június 30. és júlis 7. között zajlik a Budapest Pride 2013 rendezvénysorozat. Az Átlátszó Oktatás ezen a héten több posztban is foglalkozik az LMBTQ emberek (tanárok, diákok, hallgatók) helyzetével a magyar oktatásban. Harmadikként Simon Lehel kutató mesél megtörtént esetekről.

Vicces és kevésbé vicces történetek az egyetemről. Egyetemi pecséttel hirdették a "meleg vécékben" a homoerotizmus-előadást, egy másik beszélgetésen pedig rájött az egyik hallgató a megoldásra: leszbikusok csak fiúgyereket, meleg férfiak pedig csak kislányt fogadhassanak örökbe. Így nem ronjták meg őket.

Tovább is van!

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (0/5)

Mindenki számára hozzáférhetőek a HÖK-ös levelezőlisták

2013. 07. 04. 18:00 - Átlátszó Oktatás

Az elmúlt hetekben rájöttünk, hogy miközben akár heteket is váratnak minket egy közadat igényléssel, és gyakran nem is válaszolnak az egyetemek, sokkal egyszerűbben is hozzáférhetünk az érdekes információkhoz. Több egyetem HÖK-je ugyanis nem tette zárttá a Google Csoportok listáját.

Miközben a magyar kormány és az egyetemek nem kevés pénzt költhetnek információbiztonságra, a hallgatói önkormányzatok levelezőlistáin nem ritkán szenzitív anyagok kerülnek az internetre, az elszúrt beállítások miatt pedig bárki elérheti ezeket. Kormányzati anyagok, belső szabályzatok, szerződések, jegyzőkönyvek. Csupa olyan dokumentum, amiről mi ugyan azt gondolnánk, hogy ránk és a szélesebb nyilvánosságra tartoznak, de a kormányzat és az egyetemek eddig elszabotálták a nyilvánosságukat.

Az ELTE ÁJK esetében még mindig folyamatban van egy per, ahol csak annyit akartunk megtudni, hogy ugyan mire költi adóforintjainkat a kari HÖK. Kvázi örömünnep volt, amikor az ELTE kiadta Pistáék szerződéseit, miközben a többi kar dokumentumaira azóta is várunk. Kalina Gergely az ELTE EHÖK elnöke külön üzenetet küldött blogunknak, hogy azzal büszkélkedjen: ők bizony elárulják mennyit keresnek. (Nem, nem név szerint és jutalmakkal együtt: csak tisztségenként és csak az alapösszeget. A tisztségekhez persze hozzá lehet társítani a neveket egy kis kutatómunkával.)

Ehhez képest egészen más a helyzet, ha adatkérések helyett egyszerűen belekukkantunk a HÖK-ök levelezésébe. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a Google Csoportok oldalon rákeresni a minket érdeklő HÖK-re, és reménykedni, hogy ők sem csináltak zárt csoportot.

Tovább is van!

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (5/5)

Olvasói levél: Megszólal a megerőszakolt lány barátnője

2013. 07. 04. 14:13 - Átlátszó Oktatás

Címkék: olvasói levél volt

Tegnap nálunk jelent meg egy lány története, akit tavaly a VOLT Fesztiválon megerőszakoltak. Szomorú módon kommentelőink egy része nem csak a történet hitelességében kételkedett, de többen lányt hibáztatták, és alpári stílusban nyilatkoztak egy bűncselekmény ártatlan áldozatáról. Barátnőjének levelét közöljük.

Tovább is van!

Tovább »
Szerintünk: (0/5)
Török Márk-o-Meter: (2/5)

LMBTQ emberek az oktatásban 2. - Petya, az egyetemista

2013. 07. 04. 12:00 - Prinz Dániel

Címkék: felsőoktatás pride

Június 30. és júlis 7. között zajlik a Budapest Pride 2013 rendezvénysorozat. Az Átlátszó Oktatás ezen a héten több posztban is foglalkozik az LMBTQ emberek (tanárok, diákok, hallgatók) helyzetével a magyar oktatásban. Másodikként, Petya mesél arról milyen melegként egy magyar egyetemen.

Tovább is van!

Tovább »

LMBTQ emberek az oktatásban 1. - Emma, a gimnazista

2013. 07. 03. 12:00 - Prinz Dániel

Címkék: pride közoktatás

Június 30. és júlis 7. között zajlik a Budapest Pride 2013 rendezvénysorozat. Az Átlátszó Oktatás ezen a héten több posztban is foglalkozik az LMBTQ emberek (tanárok, diákok, hallgatók) helyzetével a magyar oktatásban. Elsőként Krasznahorkai Emma, aktivista, gimnazista, Pride szervező írása.

Tovább is van!

Tovább »

Közösségek

süti beállítások módosítása