Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár a múlt héten hivatalos facebook oldalán is elbúcsúzott a kormányzati munkától, összegezve az általa legfontosabbnak tartott eredményeket. Elég hosszú, a facebookra szkennelt formában feltöltött levelét most itt is közöljük. Majd kifejtjük, szerintünk mi is történt az oktatáspolitikával 2010 óta.

Hoffmann szerint az elmúlt négy év oktatáspolitikája "klebelsbergi eredményekhez mérhető minőségi iskolarendszert" teremtett Magyarországon. A volt államtitkár asszony elsősorban az új köznevelési törvényre, a Nemzeti Alaptantervre és az új tankönyvekre, az iskolarendszer államosítására, "az iskolák működésének átláthatóvá tételére" valamint a hit- és erkölcstanoktatás bevezetésére büszke múlt heti búcsúlevele tanulsága szerint.

A háromoldalas levélben az államtitkár a következő dolgokat tartja működése legfontosabb eredményeinek:

• Új köznevelési törvény
• Új Nemzeti alaptanterv és tankönyvek
• Választható hit- és erkölcstan
• Kötelező napközi
• Iskolaállamosítás, a KLIK létrehozás, tanfelügyelet
• "Az iskolai gazdálkodás átláthatóvá tétele"
• Iskolai kötelező munka megszervezése
• Nemzeti Pedagósuskar, pedagógus életpályamodell, portfóliók

Ahogyan írja, mindezek azért fontosak, mert az intézkedések segítségével

Az egyének fejlődését és a nemzeti közösség felemelkedését egyaránt szolgáló, jól irányított, és a felelősségeket tisztán kijelölő, a klebelsbergi eredményekhez mérhető minőségi iskolarendszert

sikerült megteremteni. Ez szerinte azért fontos eredmény, mert a sajtó nagyon sokszor "emberi méltóságot sértve" támadta őt mindezekért.

A teljes levél itt olvasható:

Az Átlátszó Oktatás korábban rengeteg posztban foglalkozott Hoffmann tevékenységével, ebben a cikkben az elmúlt évekre tekintünk vissza.

Hoffmann múltjáról a következőket lehet tudni:

• Hoffmann Rózsa 1948-ban született Bajnai Rózsa néven.
• Francia-orosz szakos középiskolai tanárként és minisztériumi hivatalnokként is dolgozott.
• A budapesti Németh László Gimnázium igazgatója volt.
• A rendszerváltás előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt, 2003 óta pedig a Fidesz tagja.
• Az 1990-es években sokkal liberálisabb volt, mint államtitkárként. Például az iskolaigazgatásról szóló könyvében kikelt az autokratikus vezetési módszerek ellen, és a rendszerváltás után részt vett a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi rendszer kialakításában; az első nyolcosztályos a Németh Lászlóban indult.
• 2006 óta a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.
• 2010 és 2013 között oktatásért felelős államtitkár volt az Emberi (korábban Nemzeti) Erőforrások Minisztériumában.
• 2013 februárjában Balog Zoltán emberminiszter elvette tőle a felsőoktatást (Klinghammer Istvánhoz került), ezután közoktatási államtitkárként dolgozott.

Hoffmann utódjához, az iskolavezetési és oktatásszervezési tapasztalattal nem rendelkező Czunyiné Bertalan Judithoz, de az MSZP vezető oktatáspolitikusához, a diplomával sem rendelkező Kunhalmi Ágneshez képest is rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Volt iskolaigazgató, minisztériumi tisztviselő, társadalmi szervezetek tisztségviselője. Magyar viszonylatban komoly publikációs listával is rendelkezik saját szakterületén, egyetemen is oktatott. Ennek ellenére államtitkári tevékenysége kudarcos volt, főnökei Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán emberminiszter sem voltak elégedettek vele, ezért is csökkentették portfólióját ciklus közben.

Az oktatáspolitika sikertelensége feltehetően csak részben volt Hoffmann hibája, hiszen például a brutális mértékű felsőoktatási elvonásokról nyilván nála magasabb szinten döntöttek, neki csak meg kellett volna védenie az elvonásokat a lázongó diáksággal szemben. Persze lehet, hogy amikor a Corvinuson az elvonásokra hivatkozva állították le a lifteket (egy, kettő), és olyan megszorítások voltak például Miskolcon (egy, kettő, három) és Győrben (egy, kettő, három), hogy már a fizetéseket és az ösztöndíjakat is csúszva tudták csak fizetni, Pécsen pedig elbocsátások voltak (egy, kettő), kevés volt a kormányzati magyarázkodás. Bár végülis Görögországnál kevesebbet vontak el nálunk, és az NKE-re meg áltudományra (egy, kettő, három, négy) jutott költségvetési pénz.

Felsőoktatás

A problémák a kormány felsőoktatási reformpróbálkozásaival kezdődtek. 2012-2013 telén több ezer egyetemi hallgatót és szimpatizánst vitt az utcára a kormány ötlete, amely ötödölte volna a felsőoktatásba államilag támogatott helyre felvehető hallgatók számát, ezzel de facto tandíjat vezetve be - ráadásul annak egy kiemelten igazságtalan formáját, hiszen a jómódú, elitiskolákból érkező diákok könnyen kerültek volna be a kevés államilag finanszírozott helyre, miközben a kevésbé jómódúaknak maradt volna a tandíj és a diákhitel. Ekkor mondta Hoffmann, hogy a szegény hallgatóknak igyekezniük kell megmászniuk az Everestet, persze igazából nincs tandíj, miközben Pokorni Zoltán, volt oktatási miniszter, az oktatási bizottság elnöke, Hoffmann párton belüli kritikusa szerint csak a tandíj neve változott. Mindenesetre ebben az időszakban a kormány felsőoktatási politikája szinte naponta változott, egy bizonyos ponton Orbán Viktor a keretszámok eltörlését is bejelentette (más néven maradtak meg).

A kormány egy eléggé értelmetlen rendszert vezetett be a végén. Valamiért kiválasztott 16 olyan egyetemi szakot, amelyet nem tartott fontosnak, például a különböző közgazdaságtudományi és jogi képzéseket, de az andragógiát is. Ezeken a szakokon eltörölte a korábbi, tudományosan is alátámasztható rendszert, amelyben az rendelkezésre álló helyek száma (keretszámok) és a felvételizők pontszámai határozták meg a bejutási küszöböt. Ehelyett előre, a HÖOK-kal egyetértésben találták ki, hogy mi legyen ezeken a szakokon a ponthatár. A kitalált ponthatárok rendre nagyon magasak voltak, de értelmük sem nagyon volt, hiszen koherensebb lett volna egy olyan rendszer, amelyben ezeken a szakokon alacsony kapacitásszámok (ezek az orbáni nemkeretszámok) érvényesülnek. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár mondta később a kormányzat bizonyos területeket, elsősorban a közgazdasági és jogi képzéseket és a művészeti egyetemeket (SZFE, MKE) érthetetlen módon diszkrimináló felsőoktatási politikájáról, hogy őket a valódi értéket teremtő ágazatok támogatása érdekli. Klinghammer értékteremtős dumájáról egy sor cikk jelent meg nálunk: itt, itt, itt, itt, itt és itt.

A kormány végül annyira megijedt, hogy újabb tiltakozások törthetnek ki, hogy még a hagyományos ponthatár váró Pont Ott Parti is elmaradt, helyette a Hallgatói Hálózat szervezett póteseményt. Orbán Viktor még utólag is arról beszélt, hogy túl sok és középszerű diák került be a kormány által nem kedvelt képzésekre. Az adatok szerint (egy, kettő) tévedett a miniszterelnök. Klinghammer egyébként egy viszonylag normális reformjavaslatot tett le az asztalra. A titkos tárgyalások során kidolgozott anyagok nálunk szivárogtak ki (itt, itt, itt, itt és itt). A kormányzat nem csak a kancellári rendszer bevezetésével próbálta csökkenteni az egyetemi autonómiát, hanem több alkalommal is felülbírálta az egyetemi és főiskolai szenátusok döntését a rektorok személyéről vagy érvénytelenítette a pályázatokat. Ez történt a miskolci mutyik körül, valamint Debrecenben és Kecskeméten is. A harmadik Orbán-kormányban azonban már Klinghammer István felsőoktatási államtitkár, akadémikus, az ELTE volt rektora sem kapott munkát.

Közoktatás

Még a Németh László Gimnázium tanáraként az 1990-es évek elején Hoffmann Rózsának fontos szerepe volt a hagyományos, nyolcosztályos gimnáziumi forma újraélesztésében. Az 1989 előtti rendszerhez képest ennek az oktatási formának az újraadaptálása a közoktatás liberalizációja felé tett jelentős lépésnek számított. A későbbi államtitkár erről az Új Pedagógiai Szemle 1997 januári számában még lelkesen számolt be:

A 10-12 éves korú gyerekek nevelői még viszonylag jó hatásfokkal alkalmazhatják a direkt nevelői eljárásokat (ilyenek a tanári ténymegállapítások, ítéletek, magyarázatok, utasítások, bírálatok, kijelentések stb.) […] A nyolc- és hatosztályos gimnáziumoknak éppen ez az egyik legnagyobb feladata. [...] El tudnak-e jutni odáig a tizenkettedik évfolyam tájékán, hogy pusztán személyes jelenlétükkel, majd végül anélkül is érvényesíteni tudják pedagógiai hatásukat? Továbbá: képesek-e arra, hogy eljárásaikat akár óráról órára tudatosan változtassák aszerint, hogy éppen melyik évfolyamon tartanak foglalkozást?

Aki ezt nem teszi, az előbb vagy utóbb önhibájából kudarcokkal terheli meg a pályáját. Vagy a 10-12 évesek szoktatásában mulaszt el soha vissza nem térő alkalmakat, vagy – ha megreked az indulás évében hasznosnak bizonyult módszereknél – a nagygimnazisták szemében veszti el a tekintélyét. Így tehát a hat- és különösen a nyolcosztályos gimnáziumok pedagógusai iránt támasztott szakmai követelmények között az első helyek egyikére kívánkozik a nagyfokú rugalmasság, a tudatos lépésváltások képessége."

Míg tehát tizenhét évvel ezelőtt Hoffmann a tanári autonómia, egyenlőség, valamint a személyre szabott módszerek lelkes híveként tűnt föl, addig a 2010-ben kezdődő államtitkársága alatt megvalósított közoktatási reform lényege éppen a központosítás lett. Ennek értelmében centralizálták az iskolákat, létrehozva a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KLIK), a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t (Kello) és a Nemzeti Pedagógus Kart (NPK).

A folyamattal kapcsolatos elképzelései, és a pontos menetrend azonban még néhány héttel a 2011-es köznevelési törvény elfogadása előtt sem volt ismert, azokkal kapcsolatban semmiféle tanári, pedagógiai szervezettel nem került sor konzultációra. A nemzeti köznevelésről szóló törvény (Nkt.) szövege azonban a kezdetektől komoly felháborodást váltott ki, főleg az egyértelmű és teljes központosításról szóló irányelveivel, a szaktanári függetlenséget felszámoló tanfelügyelői rendszerrel. A koncepció azonban grandiózus és sokszor ételmetlen központosítási terveivel Orbánt is többször elbizonytalanította 2011-ben, ugyanis mind az iskolaállamosítás, mind pl. a megemelt testnevelés óraszámok súlyos többlet milliárdokba került.

A központosítási illetve államosítási folyamatokat olyan tünetek kísérték, mint az iskolákból beszerzett klikes irodabútor, a hónapokat késlekedő tankönyvek (sőt, tankönyv-megrendelőlapok), a tovább terjeszkedő eszközhiány. Ezek egy része persze tekinthető az átalakulás alkalmi tünetének. Ugyanakkor a problémák egy része a hatékonytalan magyar államigazgatásra brutális pluszterhet rakó közoktatási központosításból logikusan következett. A központosítás a közoktatásban egyértelműen olyasvalami volt, amit a kormánytól csak nagyon kevesen vártak, és amelyet széleskörű, heves kritikák ellenére, azok figyelembe vétele nélkül vezettek be. Az általános- és középsikolák állami kézbve vételét 2013-ban követte az ún. pedagóguskar felállítása, és összekötése a pedagógus életpályamoddellel. Az oktatási államtitkárság alig titkol célja ezzel az volt, hogy a teljes magyarországi tanári kart egy, központilag irányított szervezett felügyelje, a tanárok személyes egzisztenciája egyedül ezektől a szervezetektől függjön. Ahogyan az origo forrásai szerint Orbán Viktor fogalmazott, olyan "ludovikás hangulatú" pedagóguskart akar, amelyben:

"az állami pedagógus vezényelhető, kézben tartható, a szakszervezeti jogai kézben tarthatók, nem szerveződik, nem szövegel, nem nyilatkozik".

Ennek a gondolatnak a jegyében kezdődött meg ugyancsak tavaly az állami iskolák igazgatói kinevezései körüli botránysorozat, amelyről blogunk több helyen részletesen is beszámolt. Több alkalommal előfodult, hogy olyan igazgatót neveztek ki intézmények élére, akiknek sem oktatási tapasztalata nem volt, sem pedig a tanári kar és a szülők többségének bizalmát nem sikerült enyerniük. Ilyen, a mai napig futó esetek a budapesti Újlak utcai általános iskola, a Kölcsey Ferenc Gimnázium, de hasonló ügye merültek föl Nagykőrösön, Szigetváron, Jászapátiban és Jászárokszálláson is. A legutóbbi két esetben mgefigyelhetjük az igazgatóbotrányok két alapítpusát is: Jászapátiban ne mtaláltak a régi igazgató ellen induló tanár, ezért inkább nem választottak igazgatót. Jászárokszálláson pedig azt a tanárt nevezte ki a tanfelügyelő igazgatónak, akit a tantesület 43 tagjából 6-an támogattak.

Egészen pontosan 2013 szeptemberére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a KLIK és vezetője, Maerkné Pintér Aranka vezényletével végrehajtott iskolaállamosítás az eddig isi igen hányatott sorsú magyar közoktatásban is péládtlan eredményekhez vezetett. Az átalakított óraszámok szinte elviselhetetlen többlet terheket okoztak a tanároknak bármiféle azonnali kompenzáció nélkül, ráadásul olyan, újonnan bevezetett tárgyak, mint a hittan helyett választható erkölcstan tananyagában felületesnek, és helyenként átpolitizáltnak bizonyult.

A káosz a leglátványosabban mégis a tankönyvelosztás új, államosított rendszerének azonnal összeomlásában volt megfigyelhető: egyféle tankönyvet jelöltek ki egységesen minden iskolában, ezek a legtöbbször az alapvető pedagógiai és tartalmi követelményeknek sem feleltek meg. Ráadásul a könyvek az értük befizetett pénz ellenében sem érkeztek meg hónapokig az iskolákba, így az ezekből való tanítás is kérdésessé vált.

A teljes átalakítási folyamatot folyamatosan virtuális és utcai tiltakozások követték - ezek azonban a problémák nyilvánvalóvá tétele mellett igen kevés eredményt tudtak fölmutatni. Komoly, bojkotthullám alakult ki például a hoffmanni "pedagógus-portfólió" az után, hogy az Átlátszó Oktatás blog nyilvánosságra hozta több, ismert pedagógus erre való felhívását közölte.

Az elmúlt év folyamán a közoktatási államtitkár szinte semmilyen ezt ért heves tiltakozásra, kritikára nem reagált érdemben, néha párbeszédet ajánlott fel különböző diákszervezeteknek, ezekből azonban semmi sem lett.

A mérleg

Ha arra keressük a választ, hogyan változott meg a magyar felsőoktatás és közoktatás 2010 és 2014 között, többségében Hoffmann államtitkársága idején, akkor összességében elmondható, hogy a szervezeti változások bonyolult, és átláthatatlan bürokráciát, ellátási nehézségeket és tisztázatlan viszonyokat teremtettek az oktatás területén. Az alapvető tantrágyi kompetenciákat felmérő PISA teszten Magyarországon 2012 volt az első év, amikor a 15 évesek minden tárgyban rontottak előző ereményeikhez képest, 34 OECD ország közül a 24.-ik helyre csúszott vissza Magyarország. Matematikából a 29.-ik helyen állunk.

Az elért eredmények, nemzetközi tudományos publikációk tükrében összeállított felsőoktatási rangsorban továbbra sem szerepel magyar felsőoktatási intézmény az első 200-ban. Legjobb egyetemeink (Corvinus ,ELTE, SZTE) rosszabb eredményeket értek el 2013-ban mint az azt megelőző listákon: 400-500 helyről az 500-600-as csoportba kerültek át, még a 2008-as eredményekhez képest is érzékelhető a romló tendencia.

A központosítás és a 2011-től folyamatosan a gyakorlatba ültetett nagyívű elképzelések tehát egyelőre egy eredménnyel járt: a minden eddiginél nagyobb mértékű oktatási forráskivonást a kormány szinte akadály nélkül hajthatta végre. A "nem szövegel, nem szerveződik" alapvelv pedig 2014 elejére maradéktalanul érvényesülni látszik, mind a köz- mind pedig a felsőoktatásban.

Ezek a tendenciák persze nem tűnnek majd el Hoffmann Rózsával, sőt, semmilyen jel nem mutat arra, hogy a harmadik Orbán-kormány oktatási koncepciója akár a legminimálisabb mértékben is módosulna. Az államtitkár asszonytól tehát ugyan el kell köszönnünk, életműve viszont úgy látszik, hosszú távú, akár beláthatatlan következményekkel jár majd.

Merker Iván - Prinz Dániel - Tóth Csaba Tibor